Ingyenes jogosítványt a 20 év alattiaknak!

A kormány állításával szemben, miszerint a jogosítvány megszerzéséhez szükséges költségek jelentős részét átvállalja, egy átlagos fiatalnak és családjának teljes kiadása meghaladhatja a fél millió forintot is. Ma Magyarországon a jogosítvány megszerzése már majdhogynem luxus, hiszen az árak csak emelkedtek, míg a fizetések elinflálódtak. Az elmúlt 5 évben csaknem a duplájára növekedtek a személygépjármű-tanfolyamok árai. Ez a tendencia idén sem változik, hiszen míg tavaly a KATA törvény vágott oda a szektornak, idén a rekordmagas inflációval kell megküzdeniük, melyet természetesen a tanulók költségeire hárítanak. Szeretném kiemelni, hogy ez a nagycsaládosokra kifejezetten nagy terhet ró. Ebből is látszik, hogy a kormány családbarát politikája csak megtévesztés.

Az árak drasztikus emelkedésének meg is van a hatása, a Pénzcentrumnak
nyilatkozó szakértő szerint az utóbbi időkben, mintegy 50%-kal esett vissza a
tanfolyamokra jelentkezők száma. Ez is arra utal, hogy az árak elriasztják a
fiatalokat a vezetni tanulástól. Nem meglepő, hiszen a KSH legutóbbi felmérése
szerinti egy havi átlag nettó kereset sem fedezi a vezetői engedély
megszerzésének árát. Ehhez még hozzátartozik az az idézőjeles gyakorlat, mely
alapján csak akkor megy át a tanulóvezető a forgalmi vizsgán, ha zsebbe fizet a
vizsgabiztosnak. Ennek a szokásnak az etikátlanságára, és
kivizsgálásának szükségességére a Mi Hazánk Ifjai már többször felhívta a
figyelmet. A Mi Hazánk Ifjai határozott célja, hogy a kormány tegye
ingyenessé a jogosítványszerzést a 20 év alatti, legalább általános iskolai
végzettséggel rendelkezők számára, sikeres első vizsga esetén.

Pércsi Viktória,a Mi Hazánk Ifjai országos alelnöke

További bejegyzések

Orbán Viktor volt főtanácsadója szerint a Mi Hazánk képviseli a nemzeti érdeket, nem a Fidesz

Dér Dániel

Dr. Borvendég Zsuzsanna: országjárásba kezdek

Dér Dániel

A Mi Hazánk 10 programpontja az anyáknak

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben