A Fidesz-kormány igazságügyi rendszerének teljes csődje Jászapáti

A magyar igazságszolgáltatás és ezzel a Fidesz-kormány teljes csődje, hogy a saját országgyűlési képviselőjük lányát saját portáján megtámadó elkövetők szabadlábon vannak. Ezzel azt üzenik a hatóságok a bűnözőknek, hogy „nekik mindent szabad”, a tisztességes adófizetőknek pedig, hogy „a bűnözők mindent megtehetnek veletek, senki nem véd meg titeket”.
A Fidesznek tizenkét évnyi kétharmados kormányzás  is kevés volt arra, hogy kigyomlálja a magyar igazságszolgáltatásból azokat a liberális elveket, hogy „a bűnözők jogai a fontosak”. Ahogyan a balliberális kormányok, úgy a Fidesz sem kezd semmit a vidéket rettegésben tartó, bűnözői körökkel. Azok a tisztességes emberek pedig, akiknek elegük van a hatóságok tehetetlenségéből, és magukat meg értékeiket meg akarják védeni, például áramot vezetnek a kerítésbe, vagy fagyállót töltenek a borukba, azt meghurcolják, elítélik. Amíg a kormány és a balliberális ellenzéke egyaránt tagadja a no-go zónák létét, addig nem is lesz változás.
Ma a Mi Hazánk az egyetlen olyan párt, amely ki meri mondani, hogy olyan országot szeretnénk, ahol nem a becsületes, tisztességes embereknek kell rettegniük, hanem a bűnözőknek, hogy az igazságszolgáltatás lesújt rájuk. Ehhez a törvények szigorítására, a hatósági munka hatékonyabbá tételére van szükség, de leginkább a politika akaratára, amit a Mi Hazánk Mozgalom képvisel.
Pakusza Zoltán,
a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

Tóth Gy. László és Raffay Ernő is csatlakozik a Mi Hazánk elnökének stratégiai tanácsadó testületéhez

Dér Dániel

Dr. Csókay András idegsebész a Fekete István Szabadegyetemünkön

Dér Dániel

Dr. Letoha Tamás a WHO-ról: „Ennyire hülyék azért nem vagyunk!”

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben