43 éves közgazdász, boldog párkapcsolatban él. A mátészalkai Gépészeti Szakközépiskolában érettségizett gépszerelő-karbantartó szakon, ezt követően ugyanitt a technikusi képzést is elvégezte. Később munka mellett kereskedő-boltvezető képesítést, majd a Nyíregyházi Főiskolán marketing szakirányú közgazdász diplomát szerzett. Az élethosszig tartó tanulás jegyében nemrég társadalombiztosítási és bérügyintéző képzésben vett részt.

Élete során megtapasztalta a kétkezi, fizikai munka nehézségeit mosodai gépkezelőként és mezőgazdasági idénymunkásként, illetve lehetősége volt szellemi munkavégzésre diszpécserként és irodai adminisztrátorként. Jelenleg személyi asszisztens – irodavezető munkakörben dolgozik dr. Apáti István országgyűlési képviselő mellett.

Szilárd nemzeti-keresztény-konzervatív értékrenddel rendelkezik, amelyeket megalkuvás nélkül képvisel. Ezt az eszmeiséget véleménye szerint kizárólag a Mi Hazánk Mozgalom tudja egyedül hitelesen megjeleníteni a hazai politikában.

Legfontosabb feladatnak a munkahelyteremtést és megtartást, illetve a bérszínvonal nyugat-magyarországi, majd európai szintre való felzárkóztatását tartja, amely erős közbiztonság megteremtésével záloga lehet az elvándorlás megállításának is.

Email címe: [email protected]

X