A Mi Hazánk Mozgalom vitaindítójának eredményei

Avar Álmos

Vitaindító iratunkban olyan kérdéseket is tettünk fel, amiket az elmúlt években egyetlen párt sem mert felvállalni, ugyanakkor az embereket gyakran érintő problémákra keres választ. Célunk, hogy honfitársaink véleményének tényleges megismerése mellett felépítsük az alulról építkező mozgalom igazi alapját, így garantálva, hogy mind szakmai, mind politikai programunk nem csak pár ember véleménye alapján fog elkészülni. E feladat azonban nagy kihívás elé állított minket. A vitaindítónkban feltett kérdésekre eddig több mint 100 000 szavazat, valamint több mint 25 000 szöveges vélemény érkezett, jócskán felülmúlva minden várakozásunkat. Ezek kiértékelése jelenleg is folyik. A szavazati arányok megismerését informális célra, míg az emberek véleményét a szakmai programunk felépítéséhez használjuk fel.
A vitaindítóban való részvételét ezúton is köszönjük!

Eredmények százalékos arányban (igen/nem):

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY EGY NÉPSZAVAZÁSSAL ELFOGADOTT, ÚJ ALAPTÖRVÉNY KELLENE AZ EGYPÁRTI ALKOTMÁNY HELYETT?

    88,6%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY NÉPSZAVAZÁS DÖNTSÖN AZ EU-TAGSÁGUNKRÓL?

    85%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY EGY-KÉT HÓNAPOS SORKATONAI ALAPKIKÉPZÉSRE SZÜKSÉG LENNE?

    87,2%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY A POLITIKUSBŰNÖZŐKET DUPLA BÜNTETÉSSEL ÉS TELJES VAGYONELKOBZÁSSAL LEHESSEN SÚJTANI, A MENTELMI JOGOT PEDIG EL KELL TÖRÖLNI?

    95,7%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY A MILLIÁRDOSOKRA VAGYONADÓT KELL KIVETNI?

    88,2%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY ÚJRA HALÁLBÜNTETÉSSEL SÚJTSÁK A LEGSÚLYOSABB, LEGINKÁBB VÉDTELENEK (PÉLDÁUL GYERMEKEK) ELLENI ÉLETELLENES BŰNCSELEKMÉNYEK ELKÖVETŐIT?

    84,7%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY MAGYARORSZÁG A HORVÁT DÖNTÉSHEZ HASONLÓAN SEMMISSÉ TEGYE A DEVIZAHITELEKET?

    89,8%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY MINDEN ÉRTELMETLEN CIGÁNYÜGYI PROGRAM FINANSZÍROZÁSÁT LE KELL ÁLLÍTANI?

    96,4%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY AZ ÜGYNÖKLISTÁKAT NYILVÁNOSSÁGRA KELL HOZNI, A KOMMUNISTA LUXUSNYUGDÍJAKAT PEDIG MEG KELL SZÜNTETNI?

    97,3%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY AZ ÉSZTORSZÁGI PÉLDA ALAPJÁN HAZÁNKBAN IS INGYENESSÉ KELL TENNI A HELYI TÖMEGKÖZLEKEDÉST?

    71,7%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY A PARKOLÁSI MAFFIÁT MEG KELL FÉKEZNI, S AZ ÖNKORMÁNYZATOKAT KÖTELEZNI KELL A LAKOSSÁGOT MEGILLETŐ PARKOLÓHELYEK KIÉPÍTÉSÉRE?

    97,1%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY TÖBBLETFORRÁSHOZ JUSSANAK A KISTELEPÜLÉSEK NÉPESSÉGMEGTARTÓ EREJÜK NÖVELÉSÉHEZ?

    95,5%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY A KÖZMUNKÁSOK ÉRTÉKTEREMTŐBB FELADATOKAT ÉS AZÉRT NAGYOBB MEGBECSÜLÉST, MAGASABB BÉRT KELLENE, HOGY KAPJANAK?

    89,1%

  • EGYETÉRT-E AZZAL, HOGY A POLITIKAI KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSOKAT LE KELLENE ÁLLÍTANI, A POLITIKAI PÁRTOKNAK MEG KELLENE TILTAKAT AZ ADÓFORINTOK BIZTOSÍTÁSÁRA?

    93,6%

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben