Szarvas Gábor, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. választókerület (Ózd és környéke) képviselőjelöltje

Szarvas Gábor
Mi Hazánk logó

Szarvas Gábor képviselőjelöltünk 1977-ben született Egerben, keresztény magyar családban. Műszaki középiskolai és honvéd tiszthelyettesi végzettséggel rendelkező, igazságkereső ember. Üzletemberként a kereskedelemben dolgozik jórészt nagyipari, műszaki területen.

Gyermekkorától életét meghatározó tényezőként tartja számon a hitet, a hitéletet, mint minden becsületes cselekedet forrását, illetve a zenét. Egyéb zenei tevékenysége mellett ő jegyzi a Kárpátia zenekar Regnum Marianum nagyzenekari átiratát. Őseink hagyományait, hagyatékát példaként tartja maga előtt. Kreatív gondolkodású, vannak víziói, megfontolt cselekvésű, jobboldali ember.

Az ország földrajzilag egyik legszebb részén, Észak-Magyarország hegyvidékén, Ózdon él családjával. Sajnos ez a gyönyörű országrész közbiztonságával, elszegényedett lakosságával, munkanélküliségével közel van az országtól való teljes leszakadáshoz. Szinte az alapoktól, tégláról téglára kell újraépíteni mindent, ami a tisztességes élethez kell. Itt csak radikális változás hozhat emelkedést, a megkövesedett, több mint 30 éves helyi, politikai gondolkodásmód már nem elegendő. Megítélése szerint alapvető fontosságú a Mi Hazánk Mozgalom, a harmadik út ereje, a gyökeres változás!

Email címe: [email protected]

Kövessen a Facebookon is: facebook.com/mihazankozd

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR