Szabóné Papp Klára, Pest megye 7. választókerület (Vecsés és környéke) képviselőjelöltje

Szabóné Papp Klára helyi képviselőjelöltünk születése óta Vecsésen él, két gyermek édesanyja, és 20 éve boldog házas. Ruhaipari mérnökként végzett, de a rendszerváltás pályamódosításra kényszerítette, így a ’90-es évek elejétől súlypontszámító tisztként dolgozott a Malévnál annak szégyenteljes becsődöltetéséig.

A közélettel a kétezres évek elején kezdett foglalkozni, szívügyén viseli a vecsésiek sorsát. A Városi Nemzeti Szövetség zászlaja alatt számos jótékonysági programot, honvédelmi napot, gyereknapot, koncertet szervezett, valamint aktív résztvevője volt a város egyik ékének számító, életnagyságú lovasszobor felállításának. Képviselőként is hasonló lendülettel, de nagyobb befolyással tudna dolgozni a választókerületben élőkért. Elsődleges célja a vízminőség javulásának elérése, az agglomerációban élők közlekedési helyzetének javítása és a közösségi lehetőségek fejlesztése.

Email címe: [email protected]

Kövesse Facebookon is: facebook.com/mihazankvecses

További bejegyzések

Szabó Róbert, Győr-Moson-Sopron megye 2. választókerület (Győr és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Mindenhol van harmadik út – bemutatkozik a Mi Hazánk 106 képviselőjelöltje

Dér Dániel

Miklós Árpád, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerület (Tiszaújváros és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben