Somi Lajos, Hajdú-Bihar megye 4. választókerület (Berettyóújfalu és környéke) képviselőjelöltje

Somi Lajos
Mi Hazánk logó

Somi Lajos helyi képviselőjelöltünk 1987-ben született Debrecenben. Derecskén nevelkedett, de gyermekkorát jórészt Hortobágyon töltötte. Szülei az ottani vendéglátás meghatározó tagjai. Mezőgazdasági tanulmányait Berettyóújfaluban és Hajdúböszörményben végezte. Jelenleg mezőgazdasági egyéni vállalkozó, és részt vesz az online kereskedelemben is.

Legfontosabb számára a család, 17 éve él környezetgazdálkodási agrármérnök párjával és 6 éves kisfiával Derecskén. Szabadidejében fejleszti tudását, jelenleg szoftverfejlesztést tanul. Kiemelten fontosnak tartja a gyermekek védelmét. A legnemesebb és egyben legszebb feladatnak tartja a jövő generációjának segítését és védelmét.

Hajdú-Bihar megyei lakosként és apaként szomorúan tapasztalta, hogy a gyerekek nem kapnak egyenlő egészségügyi ellátást, fejlesztést, oktatást. Ezen változtatva szeretne segíteni a hasonló sorsú szülőknek. Emellett fontosnak tartja a tananyag radikális csökkentését, hogy a gyerekek átélhessék a gyerekkoruk minden örömét.

Véleménye szerint a nemzet sorsa múlik azon, hogy az ország itthon tudja-e tartani az új, feltörekvő nemzedéket, annak ellenére, hogy Magyarországon megszerezték a diplomájukat, és készek családot alapítani. Sajnálatosnak tartja, hogy nagyon sok, szerte Európában született gyermek már nem feltétlenül vallja majd magát magyar identitásúnak. Azt szeretné elérni, hogy a jövő ifjúsága szeresse, tisztelje hazáját, és boldog életet élhessen szülőhazájában. Jelmondata: „Minden magyar felelős minden magyarért!”

Email címe: [email protected]

Kövesse Facebookon is:
facebook.com/Somi-Lajos-105451331714394
facebook.com/mihazankmozgalom.derecske
facebook.com/mihazank.berettyoujfalu

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR