Perdiák János helyi képviselőjelöltünk 62 éves, Kisvárda szülötte, lokálpatrióta, 1990 óta vállalkozó, tisztességes adófizető. 42 éve házas, két felnőtt korú fia és öt unokája van, akik szintén a városban élnek.  Szakközépiskolát végzett, illetve közép- és felsőfokú szakirányú végzettségekkel rendelkezik. Hobbija a repülés, 2021-ben pilótajogosultságot  szerzett.

Nemzeti radikális érzelmű, mindig kitartott elvei mellett, az 1990 utáni hazafias politikai szervezetek építésében mindig jelen volt (MIÉP, Jobbik, Mi Hazánk). Hiszi és vallja, hogy „azt a gondolkodó embert, akit a politikai hírek nem érdekelnek, azt gyermekei, unokái jövője sem érdekli!” 2021. szeptember 25-én a történelmi Vitézi Rend vitézzé avatta. 2014-2019 között kisvárdai önkormányzati képviselő.  A valódi rendszerváltás megvalósulásának híve, a nemzet egységének megteremtése, 314 000 km2-en. Kiemelten fontos számára, hogy a helyi szinten a térségbe zsákszámra érkező pénzek nyomonkövetése megvalósuljon, és a pénzek útja átlátható legyen.  Fő elvei, amelyek mentén eddig és ezután is kíván politizálni: „Szolgái és nem Urai vagyunk a nemzetnek” (Kossuth Lajos), illetve „Otia dant vitia”, azaz a tétlenség a bűnök forrása.

Email címe: [email protected]

X