Papp Tamás, Tolna megye 1. választókerület (Szekszárd és környéke) képviselőjelöltje

Papp Tamás helyi képviselőjelöltünk általános iskolát Szekszárdon, míg a gimnáziumot Tolnán végezte. Az érettségi bizonyítvány mellett két szakmát is szerzett az évek során. Egész életében kétkezi munkát végzett alkalmazottként, ezért jól látja a bérből és fizetésből élők nehézségeit. Egy évtizedet dolgozott Nagy-Britanniában, ahol csatlakozott az ottani magyar hazafias szervezethez, amelynek az évek során oszlopos tagjává vált. A megalakulásától kezdve a Mi Hazánk Mozgalom tagja, a sárközi szervezet vezetője, majd megyei szervező, és jelenleg megbízott megyei elnök. A Mi Hazánk Honvédelmi Kabinetjének tagja.

Választókerülete a Dunántúl egyik legelmaradottabb körzete, amelyre igencsak ráfér a fejlesztés. Ennek előfeltétele a közrend helyreállítása a problémás településeken és településrészeken, amelyet vasszigorral kíván végrehajtani. A térség adottságainak megfelelően az agrárium és a mezőgazdasági ipar további fejlesztését kulcsfontosságúnak   tekinti. Elsődleges számára az úthálózat és a közösségi közlekedés fejlesztése, valamint a kistelepülések közvilágításának és a vízelvezető csatornarendszereinek korszerűsítése. Megítélése szerint a választókerület két járásának kitörési pontja lehet a turisztikai ipar, ennek érdekében a Sárvíz részleges helyreállítása révén egy természetjáró és horgászparadicsom kialakítása is a tervei között szerepel, amelynek vonzerejét a Fadd-Szekszárd-Bátaszék-Baja(-Báta) kerékpárút megépítésével kívánja növelni.

Szabadidejében hobbiszinten íjászkodik és hadtörténelemmel foglalkozik. 

Email címe: [email protected]

Kövesse Facebookon is:
facebook.com/mihazank.tolnamegye
facebook.com/mihazank.szekszard/
facebook.com/mihazank.mozgalom.sarkoz
facebook.com/mihazank.tolna.mozs

További bejegyzések

Szabó Róbert, Győr-Moson-Sopron megye 2. választókerület (Győr és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Mindenhol van harmadik út – bemutatkozik a Mi Hazánk 106 képviselőjelöltje

Dér Dániel

Miklós Árpád, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerület (Tiszaújváros és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben