Lefoglalta az LMBTQP-felvonulás elől a főbb budapesti közterületeket a Mi Hazánk Mozgalom több tucatnyi bejelentéssel, a tegnap 0 órakor megnyílt időpont után néhány másodperccel, számos vezetőnk ügyfélkapus hozzáférésével, miután az ún. Pride szervezői törvénysértő módon már a rendőrségi bejelentés előtt hirdetni kezdték a július 24-ei felvonulásukat. Hiába a lezárások, nekik bizony mindenképpen joguk van vonulgatni és vonaglani, sőt külföldi deviánsokat is ide szervezni szerte a világból.

Bejelentéseink után egyeztető tárgyalásokat folytattam a BRFK-val ma reggel 7 óra óta, a rendőrkapitány úrral egyszerre érkeztem, de még nem hozott döntést a hatóság. Ugyanis az LMBTQP-felvonulást a kijárási korlátozás ideje alatt, jogszabálysértő módon éjfélkor személyesen jelentették be, s most arról folyik jogvita, hogy azt egy másodperc alatt be lehet-e nyújtani, így ők élveznek-e elsőbbséget, másrészt hogy egyáltalán szabályos-e egy jogszabálysértő módon, kijárási tilalom idején benyújtott bejelentés, hiszen ez joggal való visszaélés, melyet a Ptk. 1:5. §-a tilt.

Az LMBTQP-gyűlést a Ptk. 1:4. § szerinti elvárható magatartás elvébe is ütköző módon jelentették be, s e paragrafus szerint “felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat”, tehát a szándékos szabálysértéssel szerzett jogelőny semmis, még ha el is fogadnák az egy másodperc alatti bejelentést. Ráadásul a törvény szerint három hónappal korábban bejelenthető júl. 24-i rendezvényt mi április 24-én este is bejelentettük, bár a rendőrség máshogy értelmezi a három hónapot, így az ügy bíróságra kerülhet.

A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely a homoszexuális propagandafelvonulás betiltását követeli, hiszen mi a mára mindenféle szexuális devianciát népszerűsítő felvonulások ügyében se Gyurcsányék támogató, se Orbánék tűrő politikáját nem fogadjuk el: a tiltást szorgalmazzuk.

Az évről évre ismétlődő eseményen is számos olyan kihívóan közösségellenes magatartás történik, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, tehát a garázdaság definícióját kimeríti a felvonulás, ahogy a szabálysértési törvény 192. §-a szerinti közerkölcs megsértése és a Btk. 205. §-a szerinti szeméremsértés is megvalósul, ezekre a rendszeresen előforduló esetekre is hivatkozva kezdeményeztem ma a BRFK-val folytatott tárgyalásomon az LMBTQP-felvonulás betiltását, bár a kormányzat sajnos letérdelt a homoszexuális lobbi előtt.

Különösen gyalázatosnak tartjuk, hogy a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat tulajdonában álló mozikban éveken keresztül helyet biztosítottak az LMBTQSTB-fesztiváloknak, sorozatos tiltakozásom után végre az utóbbi években már nem, ez a siker ad erőt a felvonulás betiltásáért folytatott küzdelmünkben is a kormányzattal szemben, ugyanakkor Karácsony Gergely főpolgármestersége aggodalomra ad okot a devianciák népszerűsítése terén is.

A sajtótájékoztatóm után pikáns módon két ügyben is kihallgatásra kellett visszamenjek a BRFK épületébe gyanúsítottként, mert az újbudai szivárványos zászló bevonása miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetnek, s az éjszakai házkutatás és másnapi kihallgatás után most újra idéztek, ahogy egy fővárosi művelődési ház homoszexuális propagandaképének festékszórós eltüntetése miatt is gyanúsítottként, szintén nem először hallgatva ki, pedig az is egy büszkén vállalt, napnál is világosabb ügy.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke
X