Kovács Attila, Veszprém megye 2. választókerület (Balatonfüred és környéke) képviselőjelöltje

Kovács Attila helyi képviselőjelöltünk ny. református lelkipásztor. Sokoldalú, rendkívül tevékeny, sokfelé kérik fel egyházi szolgálatra. A Budapesti Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészi diplomát, majd a mezőszilasi és a csetényi gyülekezetekben szolgált. A munkája egyben hivatása is, ezért dolgozik jelenleg is aktívan a gyülekezetében, és még ahol igényt tartanak segítségére. Szívesen szolgál nemzetpolitikai tartalmú rendezvényeken.

Jól ismeri azt a térséget, amelybe választókerülete is tartozik, hiszen életútja a szakma tanulásával kezdődött Balatonfűzfőn és a Füredi Hajógyárban, ahol hajólakatos képesítést szerzett. Fűzfőn műhelyben dolgozott, majd katonai szolgálatának letöltése után végezte gimnáziumi tanulmányait: 2 évet Veszprémben, a Lovassy László Gimnáziumban, a 3. és 4. osztályt pedig Budapesten a Kölcsey Gimnáziumban, ahol érettségizett. Ezután váltott pályát.

35 évig, felesége haláláig élt házasságban, három gyermeket neveltek fel tisztességben. Jelenleg is tevékenykedik lakóhelye, Balatonalmádi civil szervezetében, a Honismereti Körben.  Hobbija a magyar őstörténet, és esetenként turistacsoportok vezetése, szintén lakóhelyén. Szabadidejében szeret ezermesterkedni is.

Nem tartja magát pártpolitikusnak, de a nemzetért való politizálást lelkészi tevékenysége fontos részének tekinti. Meggyőződése, hogy isteni alapok és háttér nélkül nincs helyes politizálás. Ellenezte mind a NATO-ba, mind az Európai Unióba való belépésünket. Kétségtelen, hogy a jelenlegi kormány sok jó dolgot kezdeményezett, de valójában megfelelési kényszerekben dagonyázó hűbérese a nyugatnak. Többször kétharmados többségével óriási történelmi lehetőségeket szalasztott el. Kiemelten fontosnak tartja, hogy minél jobban megerősödjön és minél nagyobb szerepet kapjon a közélet formálásában a Mi Hazánk Mozgalom.

Email címe: [email protected]

További bejegyzések

Szabó Róbert, Győr-Moson-Sopron megye 2. választókerület (Győr és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Mindenhol van harmadik út – bemutatkozik a Mi Hazánk 106 képviselőjelöltje

Dér Dániel

Miklós Árpád, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerület (Tiszaújváros és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben