Kiss Ferenc, Zala megye 1. választókerület (Zalaegerszeg és környéke) képviselőjelöltje

Kiss Ferenc
Mi Hazánk logó

Kiss Ferenc helyi képviselőjelöltünk 1960-ban született, közgazdász, nős, két felnőtt gyermeke, két nevelt gyermeke és három unokája van. Fiatal kora óta él és dolgozik elkötelezett lokálpatriótaként Zalaegerszegen. A zalaszentgróti Béri Balogh Ádám Gimnáziumban érettségizett, utána a megyeszékhelyen a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán diplomázott. A hadseregből tartalékos lövész hadnagyként szerelt le 1984-ben. 1989-ig dolgozott a zalai Meszövben az új vállalkozási, üzemeltetési formák bevezetésének területén és az új gazdasági törvények megalkotásán, majd 1989–1994 közt a Zalaszövker gazdasági vezetőjeként. A vállalat végelszámolása során a munkatársai több mint felének segített vállalkozásuk elindításában. 1994 óta vezeti a Spontán Bt.-t mint saját vállalkozást, amely tanácsadással, könyveléssel és az ehhez kapcsolódó egyéb adminisztrációs tevékenységgel segíti a mikro- és kisvállalkozókat Zala megye egész területén.

Közéleti és társadalmi „beágyazódása” a város és a megye életében évtizedekre nyúlik vissza. A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának alelnöke, a Szolgáltató Tagozat elnöke. 1994 óta vesz részt a kamarai munkában, vállalkozókat, kisvállalkozókat képviselve. A ZTE sorsát különösen szívén viseli, volt már a Felügyelő Bizottság elnöke, igazgatósági tag, jelenleg a ZTE Baráti Kör elnökségének a munkájában vállal feladatot. A HEKA Alapítvánnyal (melynek felügyelbizottsági elnöke) rengeteg adományt, segítséget nyújt a rászorulóknak megyeszerte.

2011-től a Zala Megyei Közgyűlés Pénzügyi Bizottságának munkájában jobbikosként, majd függetlenként vett részt. A Mi Hazánk Mozgalomnak 2018 óta tagja, Zala megyei elnök. A párt színeiben képviselő a zalaegerszegi önkormányzatnál.

A Mi Hazánk Mozgalom képviselőjeként a vidék felzárkóztatásáért, a vidéki élettér megteremtéséért harcol. Fontos számára a vállalkozók, mikro- és kisvállakozások gazdaságos, eredményes működésének, működtetésének a jogszabályi hátterének megteremtése. A Mi Hazánk Mozgalom képviseli számára azt a harmadik utat, amely véget tud vetni az elmúlt 30 év politikai váltógazdálkodásának.

Email címe: [email protected]

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR