Ipacs Sándor, Baranya megye 2. választókerület (Pécs és környéke) képviselőjelöltje

Ipacs Sándor
Mi Hazánk logó

Ipacs Sándor helyi képviselőjelöltünk 58 éves, három gyermek apja. Tagja a Pécsudvardi Polgárőr Egyesületnek, helyi önkormányzati képviselő. Középfokú végzettsége van, jelenleg vállalkozóként dolgozik a turizmusban. A siklósi várban tölti a munkaideje nagy részét, amely során alkalma nyílik történelmi tudásának bővítésére is. Gyakran vesz részt hagyományőrző fesztiválokon, várjátékokon, ahol jó kedvet, mosolyt igyekszik csalni a látogatók arcára. Szeret horgászni, illetve szívesen szurkol fiának a futballpályánál.

Programjában nagy hangsúlyt fektet a turizmust felvirágoztatására, amely során munkahelyeket lehet teremteni. Fontosnak tartja a térségben a könnyűipar fejlesztését, ugyanis korábban nagyon sok munkahelyet adott többek között a komlói térségnek a ruházati ipar. A sokáig nagyon jól működő kesztyűgyár lehetőségeinek bővítésében is lát perspektívát.

Nagy gondot kíván fordítani a közbiztonság javítására és a rendteremtésre, amely különösen fontos lenne a választókerületben élő, a többségi társadalom normáit elfogadni képtelen, gyakran cigány származásúak esetében. A megye területén lévő úthálózat javításának a felgyorsítása szintén alapvető fontosságú. A Mecsekben a volt Vidámpark és a Kemping közhasznú felhasználása jelenthet megoldást a térség számára, illetve nélkülözhetetlennek tartja a déli határainkon a határvédelmi szervek munkájának támogatását és megerősítését.

Email címe: [email protected]

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR