Hajdara Roland, Heves megye 2. választókerület (Gyöngyös és környéke) képviselőjelöltje

Hajdara Roland
Mi Hazánk logó

Hajdara Roland helyi képviselőjelöltünk 38 éves, mezőgazdasági termelő, végzettségét tekintve okleveles agrármérnök, egy hétéves fiúgyermeke van. Élete mindig is az agrárium és a politikai közélet körül zajlott, hiszen 18 éves kora óta önálló gazdálkodó, illetve 2002 óta önkormányzati képviselőként tevékenykedett napjainkig, a Független Kisgazdapárt (FKGP) országos elnöke is volt. Ennek kapcsán került a Mi Hazánk, illetve a „harmadik út” kötelékébe, hiszen ő sem lát más lehetőséget a magyarság és Magyarország megmaradására ebben az abnormális világpolitikai környezetben.

Vidékiként és gazdálkodóként saját maga is megéli, szenvedő alanya az agrárágazat és a vidék rendszerváltást már jóval megelőző, a szocializmus időszakában indított tönkretételnek és teljes felszámolásnak. Véleménye szerint ez e a folyamat azóta sem lassult, sőt talán még súlyosabb, mint valaha.

Választókörzetének nagy része tradicionálisan kötődik a kisgazda gyökerekhez. Véleménye szerint, ha hazánkban rövid időn belül nem lesz egy forradalmi agrár- és vidékpolitikai irányváltás, akkor az ország teljes mértékben el fog urbanizálódni, ahol néhány száz, esetleg néhány ezer zöldbáró minimális emberi erőforrással és szupertechnika alkalmazásával le fogja fedni az agrárterületek szinte teljes egészét. Közben a falvak mint egy városi zöldövezet csupán egy lakókörnyezetet adnak majd a multikhoz rabszolgaként dolgozni járó, de már egy magasabb egzisztencia lehetőségétől megfosztott vidéki lakosságnak. Fontosnak tartja az azonnali cselekvést, hogy ez a folyamat megállítható legyen.

Email címe: [email protected]

Kövesse Facebookon is:
facebook.com/roland.hajdara

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR