Gyöngyöspata a gettókultúra és a normalitás harcának állatorvosi lova lett, az ebből fakadó oktatási problémákkal együtt, mint például a lemorzsolódás, a tanárverés vagy az iskolai mulasztások. Sajnos ma több száz településünkön ez a helyzet a jellemző.

A sajtóban megjelent hírek szerint olyan szülőknek is megítéltek kárpótlást, akiknek a gyermekei több száz órát hiányoztak. A Mi Hazánk álláspontja szerint ezeknek a szülőknek nem kártérítés járna, hanem meg kellene őket büntetni azért, mert nem teljesítik szülői kötelezettségüket. A gyermek iskoláztatása a szülő első számú feladata, nemcsak a törvény szerint, hanem erkölcsileg is, hiszen a gyermek jövőjét ez határozza meg. Éppen ezért levélben fordultam az illetékes kormányhivatalhoz, amelyben a következő kérdéseket tettem fel:

Felelősségre vonta-e valaki ezeket a szülőket?
Indult-e ellenük eljárás?
Ha igen, milyen eredménnyel zárult? Ha nem, miért nem?

Amennyiben ezek az eljárások nem indultak meg, akkor azt is ki kell mondani, hogy a Magyar Állam érdekérvényesítő képessége tíz évnyi fideszes kormányzás után pont olyan gyenge, mint a balliberális kormányok idején volt. A Mi Hazánk Mozgalom szerint ez a szülői magatartás elfogadhatatlan, de az is, hogy az állam képtelen betartatni az ország egyes településein a gyermekvédelmi törvényeket.

Pakusza Zoltán, önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke

X