Facebook: Politikai bosszú a Mi Hazánk Ifjai ellen – a magyar kormány haladéktalanul tegyen lépéseket!

A Facebook minden előzetes figyelmeztetés nélkül törölte a Mi Hazánk Ifjainak központi oldalát. Az eltávolításra alig egy nappal azután került sor, hogy bejegyzést tettünk közzé a baloldali pártok ifjúsági szervezeteinek tolvajkodásáról – írja a Mi Hazánk Mozgalom szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A fiatalok biztonságos érettségizésével kapcsolatos tavalyi javaslatunkat ugyanis idén egy az egyben emelték be saját ötleteik közé. Ez a posztunk hatalmas elérést generált, a balos ifjúsági szervezetek közé besorakozó Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke is szembesülhetett ezzel a politikai tolvajlással, és vicces emojival nyugtázta a lopás leleplezését – idézi fel a párt.

A Facebook módszeresen törli a pártunkhoz köthető oldalakat. A párt elnökének 207 ezer követővel rendelkező oldalát is minden indoklás nélkül kapcsolták le az EP-kampány hajrájában, majd a Mi Hazánk több mint 80 ezer követővel rendelkező központi oldala következett, de Novák Előd alelnök 140 ezer követővel rendelkező oldalának bejegyzései sem jelennek meg a felhasználók üzenőfalán, így blokkolja ott az eléréseket a Facebook – fogalmaznak.

Ezért a Mi Hazánk Mozgalom és annak ifjúsági szervezete nevében kezdeményezzük, hogy a magyar kormány azonnal tegyen az ellen a tendencia ellen, amely során a Facebook és más közösségi platformok egyoldalú és önkényes politikai cenzúrát folytathatnak büntetlenül. Nem először hívjuk fel a figyelmet arra, hogy biztosítani kell a szóban forgó tech multik törvényi szabályozását, megadóztatását, és arra kell kényszeríteni őket, hogy magyarországi ügyfélszolgálatot és jogorvoslati lehetőséget biztosítsanak az érintettek számára.

-zárja közleményét a Mi Hazánk Mozgalom.

Magyarjelen.hu

További bejegyzések

Tarthatatlan, hogy a magyarok fizetésük jelentős részét lakhatásra költik

Dér Dániel

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Toroczkai László reakciója a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben