Főtanácsadóként segíti Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnökének munkáját Szakács Árpád. Az országosan ismert médiaszemélyiség az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező újságíró és kommunikációs szakember a Kárpát-medencében.

Szakács Árpád 1980-ban született a partiumi Köröstárkányban. Pályafutását 1998-2001 között a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló és az Erdélyi Napló munkatársaként kezdte. 2001-től a Magyar Nemzet igazságügyi szakújságírója. 2004-től a Reggel c. napilap újságírója, szerkesztője. 2005-ben az Axel Springer központi szerkesztőségének munkatársa. 2008-2016 között több lap- és könyvkiadó vezetője, főszerkesztője. 2016-ig Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének, a Kurultájnak a sajtófőnöke.

2016-ban a Magyar Idők c. napilap munkatársa. 2016–2020 között a Vasárnap Reggel, valamint a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjai központi szerkesztőségének főszerkesztője. Nevéhez köthető a Kinek a kulturális diktatúrája? című, 2018-ban megjelent cikksorozat, amely az utóbbi évtizedek hatalmas visszhangot kiváltó tényfeltáró írása volt. A sorozatról hírt adtak a külföldi hírügynökségek is. 2020-ban a Magyar Nemzetben elindította az úgynevezett szabadkőműves-vitát, amelyre több mint száz éve nem volt példa. A Szakács Árpád által vezetett szerkesztőségnek 2016–2020 között sem helyreigazítása, sem sajtópere nem volt, munkájukat Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nívódíjjal ismerték el a Parlamentben. Számos szakmai elismerés mellett 2019-ben elsőként kapta meg a Lovas Istvánról elnevezett sajtódíjat. 2020-ban minden pozíciójáról lemondott és visszavonult.

Szakács Árpád könyvkiadóként a konzervatív értelmiség kiemelten fontos szellemi műhelyét hozta létre, a Kárpátia Stúdió ma a legjelentősebb kiadók közé tartozik a Kárpát-medencében.

X