Bernáth Csilla, Baranya megye 3. választókerület (Mohács és környéke) képviselőjelöltje

Bernáth Csilla helyi képviselőjelöltünk élelmiszer-biztonsági tanácsadó, játéktervező, kézműves kiadványok szerzője. 42 éves, háromgyermekes családanya. A Szegedi Tudományegyetem Élelmiszeripari Főiskolai Karán szerezte élelmiszertechnológus mérnöki végzettségét, minőségbiztosító és termékfejlesztő szakirányon. 2003 óta él házasságban, férje ekkor költözött Nagyváradról Mohácsra. Szakmai pályáját az élelmiszeriparban kezdte, majd a közszférában dolgozott élelmiszer-biztonsági felügyelőként. Ez idő alatt tette le közigazgatási szakvizsgáját.
Tíz év hatósági munkavégzést követően jelenleg önálló tanácsadóként segíti az élelmiszeripari vállalkozók munkáját. Főállása mellett horgolt játékok tervezésével foglalkozik. Több oktatóanyagot, illetve kiadványt is megjelentetett már a témában. Az egészséges életmód és a tenni akaró hozzáállás híve. Életvédő és konzervatív szemléletű.

Az aktuálpolitikát mindig nagy érdeklődéssel követte, de a pártpolitizálásban való részvétel távol állt tőle. A Mi Hazánk Mozgalom melletti kiállást Toroczkai László kérésére azért vállalta el, mert őt tartja az elmúlt harminc év leghitelesebb magyar politikusának. Meggyőződése szerint szükség van a harmadik útra, hiszen tisztán látszik, hogy az egyre inkább kétpólusúvá váló politikai rendszer nagyon is egyirányításúként működik. Többek között ezért nem valósulhatott meg a valódi elszámoltatás sem.

Mi Hazánk-iroda: Mohács, Dózsa György u. 25. (nyitva: szerda 16-18, szombat 10-13)

Email címe: [email protected]

Kövesse Facebookon is:
facebook.com/bernathcsillamohacs
facebook.com/mihazank.mohacs/

További bejegyzések

Szabó Róbert, Győr-Moson-Sopron megye 2. választókerület (Győr és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Mindenhol van harmadik út – bemutatkozik a Mi Hazánk 106 képviselőjelöltje

Dér Dániel

Miklós Árpád, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerület (Tiszaújváros és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben