Tisztázzuk! A lezárásellenesség nem bezárásellenesség. A lezárásellenesség nem azt jelenti, hogy mindent meg kéne nyitni. A lezárásellenesség a magyar gazdaság egyetlen esélye jelen állapotok közepette: ez az egyetlen hatásos vakcina a fertőzött magyar gazdaságnak.
Amikor tavaly év elején a világ azzal szembesült, hogy egy új típusú vírusfertőzés kezdett terjedni, a tudomány pandémiát kiáltott: világjárvány lett az új koronavírus fertőzésből. Járvány. Talán nincs is ijesztőbb, rémisztőbb jelentésű szó az emberiség történetében, amely zsigeribb félelmet váltana ki belőlünk. Nem is csoda, hogy a politika mindenhol teljes mellszélességgel beleállt az intézkedésekbe, így hazánk is, amely a veszélyhelyzetet deklarálva megkezdte járványügyi intézkedéseit.
A világ utoljára 100 éve élt meg világjárványt. Az 1918-as spanyolnátha-járvány nem egész egy év alatt végigsöpört a világon, kétszer annyi áldozatot szedve, mint maga a háború. A jellemzően légúti tünetegyüttesű betegség mai neve: influenza. Az influenza, amit mind ismerünk, sőt mind túlestünk már egy-két alkalommal rajta, a mai napig velünk van: járványt is okoz majd minden évben, ahogy az új törzsek mutálódnak, és minden évben elérhető az oltás vele szemben.
De lezárjuk-e ezért telente a világot? Köteleznek-e minket maszkviselésre, elrendelnek-e kijárási tilalmat? Nyilvánvalóan nem, pedig az influenza saját jogon nagyon hasonló kockázatú betegség, mint a koronavírus, nagyon hasonló halálozási rátával. Azonban mégsem bénítja meg világunk, mert hozzászoktunk, mint időről-időre felbukkanó körülményhez. Mind tudjuk: egy influenzajárvány akkor sem indokol veszélyhelyzeti intézkedéseket, ha az iskolai osztályok felerészben üresek a betegség miatt.
Amikor egy közösséget kihívás ér, a vezetés dolga az intézkedés. A nem elégséges intézkedés éppúgy veszélyt hordoz ilyenkor magában, mint a túlzó intézkedések. És erről van szó.
A kormány túlzó intézkedéseket foganatosított, miközben az egyéni védekezés szabálykövetési látszatmagatartássá silányult.
Miközben a kormányzat teljes szektorokat záratott le, az érintkezések csökkentése érdekében, a legnagyobb tömeget vonzó helyek zavartalanul tovább működhettek, és a legutóbbi, ún. harmadik hullám berobbanása hazánkba igazolja, hogy értelmetlen és eredménytelen volt az a metodika, amely lezárta a legelemibb közösségi létezés helyszíneit. A „minden élet számít” kormányzati üzenete amilyen jól csengő, épp olyan félrevezető: a magyar gazdaság jelenleg fulladozik, a szolgáltatásra, vendéglátásra berendezett ország pedig a vírusfertőzésen túl egy sokkal nagyobb veszéllyel néz szembe: a megélhetési krízissel.
Ami érthetetlen, hogy a kormányzat, amely büszkén szokta hirdetni a különutas, ún. magyar megoldásait, és a módszerek eredményességét rendre kinyilvánítja, most más országokat igyekszik követni, brutális, fűnyíróelv-szerű intézkedéseket foganatosítva. Valójában nem a járvány ellen védekezik, hanem olyan intézkedéseket hoz, amelyek ugyan járványügyi védekezés körébe tartozóak, de mégis elsősorban azt szolgálják, hogy a kormányzat jól látható módon kommunikálhassa védekezését. Ekképp a legfelelősebb szerepben tetszeleg, miközben pont, hogy elhárítja a felelősségét. Ebben pedig jó partner a magyar társadalom is, mert betartva ezeket a képtelen korlátozásokat, mindenki joggal érezheti: megteszi, amit kell, tehát nem az ő felelőssége. A Kádár-rendszer jól kondicionált társadalmának az összekacsintása ez az állampárttal.
Képzeljük csak el, hogy visszautazva egy évet az időben, a kormány éppen fordítva kezd el intézkedni!
Tehát a tömeges vásárlások színtereit zárja le teljesen, és a magyar gazdaság mikroegységeit rögtön támogatni kezdi, annak megfelelően, hogy a megváltozott gazdasági környezetben milyen új kihívásoknak kell megfelelni. Ezzel párhuzamosan pedig az egész lakosságot szuperintenzív módon elkezdi oktatni a fertőzési kockázat csökkentéséről (ez utóbbi egyébiránt jól indult, de a nyunyóka-kommunikáció hamar köznevetség tárgyává lett).
Mára jól láthatóan csődöt mondott a járványügyi intézkedés-sorozat. Vajon eretnekség-e azt felvetni, hogy mi lenne, ha ezentúl nem járványt látna a vezetés a globális koronavírus fertőzésben, és nem járványügyi intézkedésekkel reagálna, hanem egy új, globális körülményt, amire új, lokális válaszokat kell adni? Vagy, ha úgy tetszik, természeti csapást?
Vagyis nem lezárások kellenek tartósan, hanem bezárások, ideiglenesen. Korlátozott nyitvatartás, korlátozott vevő-beengedés, távolságtartás és szigorú, rendszeres fertőtlenítés. Az elkerülhetetlen bevásárlóhelyek, ha nyitva kell maradniuk, hát legyenek éjjel-nappal nyitva, ezzel is csökkentve az egységnyi idősávra terhelődő forgalmat.
Nem kijárási tilalomra van szükség, hanem gyülekezési korlátozásra, mert a kijárási tilalom miatt az este amúgy is üres utcák most még üresebbek, miközben a munka utáni bevásárlási szükség csak zsúfoltságot okoz, megnövelve a fertőzés alapszintű kockázatát.
Nem önmagában a maszkviselés mindenáron való forszírozása szükséges, hanem a helyes és fertőtlenített maszk hordása embertársaink közelében. A mocskos, elhasznált, nem erre a célra tervezett maszk hordása hatósági szemmel nézve szabályos, de kérdezzen meg bárki bármilyen egészségügyist, milyen a védekezési hatásfoka. Miért nincsen akkor maszkfertőtlenítő spray?
Olybá tűnik, hogy a vírus igazán a gazdaságokat kezdte el irtani. A minap hangzott el, hogy a mikro- és kisvállalkozások 90%-a (!) volt kénytelen felfüggeszteni tevékenységét – globális szinten. Miközben a multik soha nem látott prosperitással működnek. A digitális tech óriások az elmúlt egy évben még óriásabbak lettek, hovatovább új hatalmi ágként rátelepedtek lezárt, korlátozott emberi létezésünkre.
A gyanú, amely mindannyiunk fejében a kezdetek óta motoszkált, beigazolódni látszik: amit járványnak látunk, elsősorban egy posztmodern globális médiakonstrukció, a legtipikusabb emberi félelmek és bizonytalanság talaján állva.
Ebből a felismerésből pedig egyetlen dolog következik: elég a lezárásokból!
Nemhogy sürgősen nyitni kell, de már régen kellett volna, nemcsak azért, hogy a magyar gazdaság magyar szereplői túlélhessenek, hanem azért is, hogy mielőbb megtanulják a veszélyhelyzet miatt megváltozott szolgáltatások fenntarthatóságát. Hogy mielőbb beletanuljanak a megváltozott fogyasztói szokások kiszolgálásába, és hogy alkalmazkodva a megváltozott globális gazdasági, logisztikai helyzethez is, tudjanak működni.
Pont azzal az elszántsággal kéne most a hazai gazdasági szereplőket a fentiekben segíteni, ahogy tavaly a felszerelések és lélegeztetőgépek beszerzése történt! A Covid elleni vakcinák épp most kerülnek beadásra úgy, hogy nem ismert az általuk nyújtott védekező képesség hatásfoka vagy időbeli intervalluma, és egyre valószínűbb, hogy a vakcina sem fog egy csapásra véget vetni a koronavírusnak. Ezért a fertőzött lakosság mellett, a fertőzött magyar gazdaságra kell koncentrálni, mert ez a fertőzés sokkal végzetesebb lesz mindannyiunk számára.
Ennek a fertőzésnek pedig a Mi Hazánk, és lezárásellenes követelései az egyetlen, garantált hatású vakcinája.
Jónás Levente
