Hunyadi Máté, Hajdú-Bihar megye 3. választókerület (Debrecen és környéke) képviselőjelöltje

Hunyadi Máté
Mi Hazánk logó

Hunyadi Máté helyi képviselőjelöltünk 1992-ben született Debrecenben, és azóta is itt él. 2020-ban házasodott meg. Ötéves kora óta sportol (judo, MMA, grappling), ebből 16 évet versenyszerűen. 2012-ben érettségizett általános mezőgazdasági szakon. Érettségi után a mezőgazdaságban dolgozott ellető tehenészként, majd telepvezetőként, ezt követően Németországban ipari szigetelőként. 2017-ben hazaköltözve saját vállalkozásba kezdett testvérével: nagyformátumú és digitális nyomtatással foglalkoznak.

Gyermekkora óta érdeklődik a politika iránt. Mivel tevékenyen is részt szeretne venni az ország jövőjének alakításában, 2019-ben csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalomhoz. Kiemelten fontosnak tartja az egyéni sportolók tao-támogatásának biztosítását, hogy Magyarországnak több Európa-, világ- és olimpiai bajnoka lehessen. Szívügye, hogy Debrecenben ismét legyen birkózó szakosztály, illetve lehetőség a kajak-kenu sport gyakorlására is. Emellett fontos számára a fiatalok önálló lakhatását támogató bérlakásprogram beindítása, valamint a zártkertek beépíthetőségének 3%-ról 10%-ra való emelése.

Email címe: [email protected]

Kövesse Facebookon is:
facebook.com/hunyadi.mate.3
facebook.com/debrecen.mihazank

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR