Titkosította a kormány, hogy mennyi cigány születik Magyarországon

Mikor tudhatjuk meg a cigányság termékenységi rátáját? – ezzel a címmel nyújtottam be képviselői kérdést a kormánynak, hiszen jelenleg nem tudhatjuk pontosan, hogy mennyi cigány születik Magyarországon, ehhez jogszabálymódosításra lenne szükség, amit ebben a kérdésben is szorgalmaztam. Cinikus válaszuk alapján nem is hajlandóak változtatni a nyilvántartáson, továbbra is titkosítják tehát ezt, noha a KSH-nál is már többször felmerült az igény a születésszámok nemzetiségi bontására, de a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé számukra.

A kérdést egyetlen cinikus mondattal intézte el a kormány, hogy a jelenlegi jogszabályok bizony ilyenek. Tényleg? De hát épp azt kértem, hogy változtassák meg! Íme a kérdés és a kormány kibúvó válasza ebben a nemzetstratégiai ügyben.

 

„Tisztelt Miniszter Asszony!

 Pokol Béla alkotmánybíró a korábbi (Európa végnapjai – A demográfiai összeroppanás következményei című) könyvében is kimondta, hogy a cigányság generációnként megduplázódik – míg a magyarság megfeleződik, tehetjük hozzá, de sajnos nem láthatunk hivatalos kimutatást – miért?

 Néhány éve Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet főmunkatársának egy prezentációjában láttam megyei bontását a termékenységi rátának, ott a cigányság által alig lakott megyében 1,1 körüli volt szám, azaz a magyarságé ez alatt lehet, tehát nemzedékenként tényleg megfeleződünk… Miért ne lehetne a törvény szerinti 13 nemzetiséget nemcsak népszámláláson külön mérni, de a születésszámukat is vizsgálni külön?

 Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnökének megkeresésére a KSH ezt válaszolta: „a népesség nemzetiségi hovatartozásának nyilvántartásában a törvényhozás az illetékes, ebben a KSH-nak nincs jogköre. A nemzetiségi hovatartozás szerinti termékenységre vonatkozó igény már többször felmerült, de a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a születési statisztikai kérdőívre rákerüljön a nemzetiségre vonatkozó kérdés.”

 A cigányság népességrobbanásából nem pusztán a cigánybűnözés fokozódása következik, hanem az eltartók-eltartottak arányának romlásával az államháztartás fenntarthatatlansága fenyeget. A struccpolitika helyett mikor tudhatjuk meg tehát a cigányság termékenységi rátáját?”

A kormány mellébeszélő válasza szerint tehát soha, így a Debreceni Egyetem kutatói és egy MTA-munkatárs közös tanulmányára hagyatkozhatunk: alig 13 év múlva az újszülöttek többsége nem magyar, hanem cigány lesz. Tehát kisebbség leszünk a saját hazánkban, ha nem lesz radikális változás, amit csak a Mi Hazánk Mozgalom képvisel. Ezért is vonulunk Olaszliszkára a tragikus lincselés 15. évfordulóján, október 15-én 18 órára a brutálisan meggyilkolt Szögi Lajos emlékművéhez, a cigánybűnözésen kívül a demográfiai katasztrófa elleni lépéseket is sürgetve: Nem lehetünk Cigányország!

Dúró Dóra országgyűlési képviselő,
a Mi Hazánk elnökhelyettese

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben