Téves híradások: nem volt halálos lövés a magyar-szerb határon

Tegnap több médium is tévesen úgy tudósított Pintér Sándor parlamenti meghallgatásáról, hogy szerinte volt már példa halállal végződött fegyverhasználatra a határon a rendőrség részéről. Bár félreérthetően fogalmazott, de nem mondott ilyet a belügyminiszter, amint az látható a Novák Előd YouTube-csatornájára feltöltött videóból, csak a Mi Hazánk képviselőjének arra a kérdésére reagált, mely az újbudai rendőrgyilkosság kapcsán merült fel: „Miért kellett egy rendőrnek meghalnia ahhoz, hogy egy késsel támadó bűnöző ellen végre fegyvert használhassanak?”

Furcsa, hogy az egy napja megjelent téves híreket azóta sem cáfolta a BM, hiszen Pintér Sándor és Rétvári Bence köztudomásúan folyton azt magyarázzák a határt védő rendőreinknek, hogyan vonuljanak vissza fülüket-farkukat behúzva, ha fegyverropogást észlelnek. Egyedül a Mi Hazánk szorgalmazta az Ázsiában és Afrikában szolgáló honvédjeink hazahozatalát és bevetését a magyar határon.

Pintér Sándor belügyminisztert éves parlamenti meghallgatásán Novák Előd szembesítette korábbi ígéretével, hogy két hét alatt rendet tesznek, és hogy tavaly 9 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma, sőt a fővárosban mintegy 17 százalékkal. Ezekre Pintér inkább nem válaszolt semmit, és konkrétat arra sem, hogy milyen bérrendezést terveznek, miután a rendvédelmi illetményalap 2008-óta egy forinttal sem emelkedett (38 650 Ft). Ígéretet tett viszont annak írásos megválaszolására, amit korábban megtagadtak Novák Elődnek, hogy mennyibe kerül a rabok ellátása, és mennyibe a kórházban ápolt szabadoké, mivel a kiszivárgott információk szerint a börtönkosztra többet költ az állam, mint a kórházira.

A belügyminiszter ígéretet tett arra is, hogy megfontolja a Mi Hazánknak azt a többször lesöpört javaslatát is, hogy több millió forintos helyszíni bírságot szabjanak ki a határkerítésen áttörőkre, és hogy mobiltelefonjaikat foglalják le bűnjelként, hiszen azzal az embercsempészek felderítését is megkönnyítenék. Csak néhány ilyen eljárást kéne lefolytatni (az érintett migráns beengedése nélkül), elrettentő híre elvenné a migránsok kedvét, hogy nálunk próbálkozzanak.

A videó Novák Előd YouTube-csatornáján most jelent meg.

Mi Hazánk sajtóosztály

További bejegyzések

Paktumot kötött a Fidesz a balliberális pártokkal a választási törvény módosításáról

Dér Dániel

Leszavazták a Mi Hazánk választójogi reformját: titkosak maradnak a képviselők állampolgárságai

Dér Dániel

Magyar pártokra szavazzanak a délvidéki magyarok!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben

X