Társadalmi vita a közösségi médiában, 17. rész

Egyetért-e azzal, hogy az oktatásban az integráció mindenáron való erőltetése helyett bizonyos esetekben a szegregáció minden érintettnek jobb megoldást jelenthet?

Az oktatásban is jelentkező feszültséget jelent, hogy a társadalmi együttélés alapvető szabályait betartani nem tudó, illetve nem akaró diákok viselkedésükkel olyan kihívás elé állítják a közösséget, amelynek megoldására valójában speciális szakemberek képesek. Mindez a spontán szegregáció kialakulásához vezetett, amely igazságtalan terhet ró azokra a családokra, akik biztonságos körülmények között, színvonalas oktatást szeretnének megadni a gyermekeiknek. Mindezek miatt a Mi Hazánk Mozgalom szerint szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy csak az integráció jelenthet kiutat: ezzel szemben a bentlakásos iskolák hálózatának létrehozása elengedhetetlen, ahol a felelőtlen szülők nevelési hiányosságait is pótolják, biztosítva a szükséges szocializációt, méghozzá hatóságilag kijelölve azon diákokat, akiknél ez kötelező akár évekig.

A vitához hozzászólni itt lehet
Szavazzon az összes kérdésben a vitaindító kitöltésével

További bejegyzések

Társadalmi vita a közösségi médiában, 20. rész

Nagy Norbert

Társadalmi vita a közösségi médiában, 19. rész

Nagy Norbert

Társadalmi vita a közösségi médiában, 18. rész

Nagy Norbert

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben