Szolidaritási felvonulás a pedofilbotrány halálos áldozata emlékére

Az államfő lemondása után is megtartja fáklyás tüntetését a Mi Hazánk a rendszerszintű problémák miatt, az LMBTQP-felvonulás betiltását követelve, és azt, hogy a jövőben nyilvánosak legyenek a kegyelmi döntések.

A homoszexuális pedofil bűncselekmény eltussolásában a bicskei gyermekotthonban hamis vallomásra kényszerítéssel közreműködő igazgatóhelyettes házától a fél órányi sétára lévő gyermekintézményig vonul a Mi Hazánk kedden, mécseseket gyújtva az egyik áldozat emlékére, aki öngyilkos lett, miután az igazgató a gondozására bízott fiúkat orális szexre kényszerítette.

Toroczkai László: megtartjuk a tüntetést, mert az magáról a szörnyű jelenségről szól

További bejegyzések

Okosít-e az okoseszköz? – logopédus-gyógypedagógus előadása a Fekete István Szabadegyetemen

Dér Dániel

Miniszterelnök úr, jöjjön testőrök nélkül, megmutatom a magyar valóságot! – Toroczkai-Orbán vita

Dér Dániel

444: Jóval többen vannak a Mi Hazánk majálisán, mint tavaly, pedig már akkor is sokan voltak

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben