Pártunk északi bástyájában, Cserháthalápon jártunk

A tipikusan aprófalvas Nógrád megye egyik, alig 400 fős kis települése Cserháthaláp, ám mégis sok minden másban eltér más hasonló adottságú településektől. Nem az árral sodródik, hanem mindig új elképzeléseket, ötleteket valósít meg, közkedvelt rendezvényeket szervez, közösséget épít, a környéken elismert rendet tart fenn, és egy élhető, fejlődő települést példáz, mely példa szerencsére ragadós a szomszédos falvakban is.

A módszer kulcsemberét, a település vezetőjét, mozgalmunk alelnökét, Dócs Dávidot kérdeztük erről, valamint idei terveikről:

A módszer nem bonyolult, sőt minden tenni vágyó ember számára könnyen elérhető, ha van benne elég alázat, munkabírás, leleményesség, problémamegoldó- és némi vezetői képesség. Na és persze akarat, mert mindenki olyan erős, amilyen az akarata.

Ha ez mind megvan, akkor nem marad más hátra, mint, hogy

“Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül”.

Mint az elmúlt öt esztendő során, úgy idén is egy mozgalmas és tartalmas év elé nézünk.

A tavalyi projektek zárása után a tavasz beköszöntével nekikezdünk az idei évre nyert és betervezett munkáknak, melyek között szerepel az út és járda építésétől a raktárak, garázsok, vízelvezető árkok és kerítések építéséig bezárólag minden, de most kezdjük meg településszintű kamerarendszerünk kiépítését is.

Ezek mellett még jó néhány pályázat pozitív elbírálását várjuk.

Az idei év legnagyobb munkájának az óvodánk új csoportszobával való bővítése, illetve teljes körű külső felújítása számít.

Erre a Magyar Falu Program keretén belül nyertünk egy csaknem 30 millió forintos keretet, melyből az új részt kívánjuk megépíteni, de a meglévő épület is új homlokzatot és tetőhéjazatot fog kapni.

Intézményünknek nem csak a fenntartására fektetünk nagy hangsúlyt, de az önkormányzat kiemelten igyekszik mind az annak otthont adó épületet megújítani, mind a szolgáltatás minőségét a lehetőségekhez képest a legmagasabb szinten biztosítani. Az óvoda alapja a jó óvónő és a kellő létszámú gyermek. Az intézmény új vezetője is magáénak érzi az óvodát, így kolléganőjével és velem együtt azon dolgoztunk, hogy az intézmény ne csak felszereltségében, módszereiben, de létszámában is fejlődjön. Ennek köszönhetően az elmúlt években közel 50 %- kal növeltük az ide járó jövő nemzedékének a számát, melynek köszönhetően nyertük meg a fentebb említett pályázati forrást is.

 

További bejegyzések

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Toroczkai László reakciója a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről

Dér Dániel

Veszélyben a szólásszabadság! Törvényt sért a Meta!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben