Papp Karuly Barnabás, Somogy vármegye 4. választókerület (Siófok és környéke) képviselőjelöltje

Papp Karuly Barnabás helyi képviselőjelöltünk 68-éves, kereskedelmi és vendéglátó szakiskolát végzett. Cukrászként, szakácsként és felszolgálóként, valamint tulajdonos-üzletvezetőként is dolgozott. Gyermekkora óta Siófokon él.  2012-ben született kislányát négy éve egyedül neveli. 2022 óta a Mi Hazánk Mozgalom Siófok és Környéke Szervezet elnöke. Szabadidejében gazdálkodik, hogy GMO mentes hús kerüljön asztalára.

Siófok és térsége az ország egyik legszebb, de egyre több gondtól sújtott vidéke. A Balaton vízminősége és vízszintje évről évre romlik, miközben a kormány látványberuházásokra költ a tó megmentése helyett. A nyári szezonon kívül a helyiek nehezen találnak munkát, mert a térség gazdasága egyoldalúan a turizmusra épül. Az utak állapota több településen katasztrofális, a közlekedés megszervezése – különösen a kisebb falvakban – méltatlan a XXI. századhoz. A közbiztonság romlása egyre többeket aggaszt, különösen a nyári időszakban, amikor a bűnözés és a drogfogyasztás is megugrik. A helyi fiatalok számára kevés a sport- és szabadidős lehetőség, ami a közösségek széthullásához vezet. A part menti területek beépítése gátlástalanul folytatódik, kiszorítva a helyieket és tönkretéve a természeti környezetet. A Mi Hazánk a nemzeti érdekeket képviselve megállítja a Balaton kizsákmányolását, és visszaadja a térséget a magyar embereknek.

Elérhetőségei:
[email protected]

További bejegyzések

Ormándi-Edőcs Beáta, Budapest 5. választókerület (érintett kerületek: 6-13) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Szabóné Papp Klára, Pest vármegye 8. választókerület (Üllő, Vecsés, Gyál és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Kovács Attila, Budapest 16. választókerület (érintett kerületek: 18-20-23) képviselőjelöltje

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR