Jozó Tamás helyi képviselőjelöltünk 52 éves vállalkozó, egy bioboltot üzemeltet Lengyeltótiban, és egy vitaminboltot Kaposváron. Születése óta itt él, így tisztában van a helyi előnyökkel és hátrányokkal, valamint a kitörési pontokkal. Egész életében a nemzeti-konzervatív értékek jelentették az igazodási pontot számára, és ezért szeretné segíteni a Mi Hazánk terveinek a megvalósítását.
2019-ben házasodott meg, és jelenleg is Lengyeltótiban él egészségtanácsadó feleségével. Immáron 19 éve önkormányzati képviselő a településen, közmegelégedéssel. 2024-től a vármegyei közgyűlés tagjaként képviseli a Mi Hazánk Mozgalmat Somogy vármegyében.Közéleti tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes hozzájárulást, példamutatást és cselekvést, tiszteletdíjából rendszeresen támogatja a különböző lengyeltóti alapítványokat és egyesületeket. Gyakran tart egészségmegőrző előadást különböző szervezeteknek. A Bioboltban adományozási lehetősséggel segíti a Mentőalapítványt és az állatvédőket.
Szabadidejében sokat foglalkozik az egészségmegőrzés és a gyógyítás témakörével. Szükség esetén szakemberekkel együtt, közösen segít olyanoknak, akik egy jobb egészséget, egy kielégítőbb közérzetet szeretnének elérni. Fiatal kora óta sportol. Tagja egy baráti kispályás futballcsapatnak is. Korábban tájékozódási futó volt, pingpongozott, atletizált és egy időben testépítésbe is belekóstolt.
Elérhetőségei:
[email protected]
Kövesse Faceookon is: facebook.com/JozoTamas1