Oroszoknak adná el Újbuda szivárványkoalíciós vezetése a termelői piacát irodaház építésére

Zöld iskolaudvar után termelői piacot adna el Újbuda szivárványkoalíciós önkormányzata irodaház építésére méghozzá egy orosz befektetőnek: a Putyin pénztárosának is tartott Megdet Rahimkulov fia (akit testvérével együtt a leggazdagabb magyarországi családnak tartanak), pontosabban egyik cége, a Startimmo Kft. adta a legmagasabb, 360 millió forintos árajánlatot, amibe a titoktartási nyilatkozat aláírása után tekinthettem csak be az önkormányzatnál képviselőként, de valakinek fel kell tárnia a készülő mutyikat, felelőtlen kiárusításokat – írja közleményében Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke.

Az Albertfalvi Termelői Piac ciklusokon átívelő leépítése, eladási és felszámolási terve ellen minden eszközzel tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom a civil erőkkel együtt: több mint hatszázan aláírták már a tiltakozó petíciójukat, melynek címe: „Mentsük meg az Albertfalvi Piacot! Közösségi terünk ne váljon iroda – vagy társasházzá!” A lakossági álláspont szerint: „A klasszikus piaci funkción túl a helyben megtelepült, közkedvelt szolgáltatók, kereskedők is veszélybe kerültek. A közösségi rendeltetés és az élhető, emberléptékű környezet megőrzésének legbiztosabb módja, ha köztulajdonban marad az ingatlan. Ne kerüljön befektetői kézre újabb önkormányzati vagyonelem, teret engedve nem kívánt beruházásoknak! A közösségi funkció erősítésére, a piac fejlesztésére igen, de újabb irodaházra, társasházra nincsen szükség Albertfalva szívében!”

Ciklusokon átívelő leépítési-eladási kísérletről van szó. Az önkormányzat üzemeltető cége hosszú esztendők során több tízmilliót vett ki a piacból, de még az alapvető karbantartási munkálatokat sem végezték el, ami meglátszik a műszaki állapotán sajnos. Most pedig épp erre az állapotra hivatkozva akarnak túladni rajta. A hanyag kezelés még az MSZP-s Molnár Gyula polgármesterségének idején kezdődött, amit csak konzervált az előző, fideszes vezetés. Jellemző, hogy a választások előtt az MSZP és a Momentum képviselőjelöltje is a helyi lakosok bevonását szorgalmazta a piac jövőjével kapcsolatos döntésbe, de mára megfeledkeztek ezekről, júniusban pedig döntést szeretne hozni a polgármester az önkormányzati ingatlankiárusításokról. A Mi Hazánk Mozgalom viszont emlékezteti a szivárványkoalíciót a választási ígéreteikre, hiszen a balliberális pártok azzal kampányoltak: Újbuda megtelt.

– Az ún. saroktelek ősfás területének szintén ciklusokon átívelő eladási és beépítési kísérlete már nagy közfelháborodást váltott ki, egyedüli képviselőként vettem részt a pályázatok bontásán, ezért tudtam nyilvánosságra hozni a számokat. Miután civil összefogással sikerült meghátrálásra bírni a szivárványkoalíciót, felajánlom egy évi képviselői tiszteletdíjamat az újbudai Trianon emlékpark létrehozására ott, mivel az önkormányzat bár tavaly egyhangúan megszavazta a hiánypótló Trianon emlékpark létrehozását, de a június 25-én lejárt határidejű határozatot nem követte semmilyen intézkedés, még a hely kijelölése sem, így mulasztásos jogsértésben van az önkormányzat – hívta fel a figyelmet Novák Előd.

További bejegyzések

1956 hetvenedik és 2006 huszadik évfordulójáról is megemlékezik a Mi Hazánk október 23-án 15 órától a Corvin közben

Dér Dániel

Elhunyt az utolsó széles körben ismert 1956-os hős, Pongrátz András Corvin közi szabadságharcos

Dér Dániel

Dr. Boros László gyermekgyógyász professzor az oltóipar nemzetközi bűnszervezetéről a Fekete István Szabadegyetemen

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR