Megtelt a Corvin köz – így emlékezett meg a Mi Hazánk ’56 hőseiről

A pártok közül egyedül a Mi Hazánk Mozgalom tart központi megemlékezést az ’56-os hősök tiszteletére, méghozzá a Corvin közben. A helyszínről élőben számol be a Magyar Jelen.

A 15 órától kezdődő megemlékezésen a felszólalók között jelen lesz Pongrátz András 1956-os szabadságharcos, beszédet mond a Mi Hazánk elnöke, továbbá Sztojan Nikolov Taszlakov bolgár parlamenti képviselő (Újjászületés Mozgalom), Novák Előd, a Mi Hazánk Honvédelmi Kabinetjének elnöke, László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom elnöke, Binder Csaba, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke és Vékony Csongor, a Mi Hazánk budapesti elnöke. Ezen kívül Budaházy György is fontos bejelentést tesz, kinek levelét a húga olvassa majd fel.

Az eseményhez közreműködik Dóczy Péter és Vári Kovács Péter színművészek. Az 1956-ban is használt ágyú díszlövéseit leadja:

– Pongrátz András, a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő, Corvin közi szabadságharcos Wittner Mária emlékére,

– Kósa Gyula Széna téri szabadságharcos a kommunista luxusnyugdíjak megvonásáért,

– Horváth György 2006. október 23-i tankvezető Budaházy György kegyelméért.

A Corvin közből

17:12 A rendezvény hivatalosan véget ért, elkezdett fogyni a tömeg.

16:25 A Mi Hazánk Mozgalom elnökéé a szó, aki szintén nem ment el szó nélkül Budaházy György ügye mellett, hiszen vérlázító, hogy a Gyurcsány-félék a mai napig nem hogy szabadlábon vannak, de még utcára is hívhatják az embereket október 23-án, miközben a hazafiakat bebörtönzik.

Toroczkai László az orosz – ukrán háborúra kitérve kifejtette, ennek a valódi célja az amerikai hegemónia, és az egypólusú világrend fenntartása. Hiszen, ha a német gazdaság és az orosz gazdaság nem egymás ellenségei lennének, hanem együttműködnének, az veszélyt jelenthetne az USA egyeduralmára.

A munkácsi Turul-szobor eltávolítása is szóba került. A pártelnök szerint ez egyértelműen egy ukrán bosszú, amiért nem küldtünk nekik fegyvereket. Tehát, hiába segíti őket minden lehetséges eszközzel a magyar kormány, mégis ferde szemmel néznek hazánkra, amiért a felfegyverzésükben nem vállalunk aktív szerepet.

Toroczkai végezetül elárulta, hétfőn napirendelőtti felszólalásában fel fogja szólítani a külügyminisztériumot, tiltsák ki az országból azokat az ukrán politikusokat és sovinisztákat, akik szerepet játszottak a Turul-szobor eltávolításában.

16:10 Budaházy Edda felolvasta bátyja levelét, majd leadta a harmadik díszlövést Gyuri szabadulásáért.

16:00: Taszlakov köszöntötte a megjelenteket, átadva az Újjászületés Mozgalom elnökének üdvözletét. A képviselő aláhúzta, a magyarok és a bolgárok testvérek.

Taszlakov felhívta a figyelmet, hogy Bulgária és Magyarország történelme hasonló. Egy oldalon harcoltunk a két világháborúban, valamint 1945 után kommunista elnyomást kellett átélnünk.

A bolgár politikus kiemelte, Magyarország volt az egyetlen ország a keleti blokkon belül, amely, ha csak rövid ideig is, de kilépett a Varsói Szerződésből.

Taszlakov párhuzamot vont a múlt és a jelen között. „Csak az égtájak cserélődtek fel. Magyarország és Bulgária ma is tagja egy Varsói Szerződésnek, amit NATO-nak hívnak” – mondta.

A képviselő ezt követően a magyarokra és a bolgárokra veszélyt jelentő ukrán sovinisztákról beszélt, Oroszországot viszont méltatta, szerinte sikerült levetkőzniük a kommunizmus rabigáját, és most – a cári birodalomhoz hasonlóan – a legnagyobb keresztény államként működnek Európában.

Beszéde végén Taszlakov ismételten a bolgár-magyar testvériséget hangsúlyozta.

15:58: Novák Előd vette át a szót ismét, felkonferálva Sztojan Nikolov Taszlakovot az Újjászületés Mozgalom bolgár parlamenti képviselőjét. Szekeres Tamás, az Újjászületés Mozgalom külügyi felelőse tolmácsol.

15:54: A forradalmárok emlékére Vári-Kovács Péter elénekelte az „Előre mind pesti srácok” című dalt. A performansz végén szabadságot követelt Budaházynak.

15:47 László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője a színpadon. Szerinte az ’56-os forradalom az egyik legtisztább forradalom, mely később a kommunizmus elleni harc színbolumává vált.

2006-ban sokan szintén ebben a szellemiségben vívtunk harcot a kommunistagyökerű, globalista szellemiségű MSZP-SZDSZ-el szemben

– tette hozzá László Attila.

Ha halnunk kell, halni fogunk, de az igazságból soha nem engedünk

– szögezte le a MÖM vezetője, aki szerint ismét itt a harcosok kora, hiszen hiába van Magyarországnak papíron jobboldali kormánya, ha ugyan úgy kiszolgálja globalista urainak óhaját.

László Attila szerint Budaházy Györgyöt is azért hurcolják így meg, mert szálka a globalisták szemékben.

Igazságot Magyarországnak, szabadságot Budaházynak!

– zárta beszédét.

15:45: Megtörtént a második díszlövés is a kommunista luxusnyugdíjak megvonásáért. Aki leadta: Kósa Gyula Széna téri szabadságharcos.

15:40: Pongrátz András után Vékony Csongor, a Mi Hazánk budapesti elnöke mond beszédet. A fővárosi vezető Pongrátz András mellett külön köszöntötte a rendezvényen jelen lévő bolgár és lengyel bajtársakat.

Vékony beszédében visszaemlékezett a kommunista diktatúra éveire, párhuzamot vont az akkori propaganda és a jelenlegi Fidesz-propaganda között.

A budapesti Mi Hazánk-elnök szerint a Fidesz populista párt, liberálisként kezdték, most pedig konzervatívnak mondják magukat, miközben a politikusaik még mindig baloldali életmódot folyta.

Vékony is aláhúzta, az ’56-os hősök példát mutatnak a mai magyar fiataloknak.

„Nem kell több Nagy Imre!”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy olyan politikusokra van szükség Magyarországon, mint a szovjet megszállás előtt. „A populista politikával le kell számolni, értékelvű politikát kell folytani” – mondta.

Vékony Csongor azzal a gondolattal zárta a beszédét, hogy sem az EU, sem Amerika nem szólhat bele az életünkbe.

15:38 Következik az első díszlövés, melyet nem más, mint Pongrátz András ad le, méghozzá Wittner Mária emléke előtt tisztelegve.

15:36 Novák Elődé ismét a szó. A képviselő felhívta az egybegyűltek figyelmét, az ország egyetlen ’56-os múzeumának állami támogatását éppen a Fidesz szüntette meg Kiskunmajsán. “Szégyen!” – szögezte le a politikus.

15:18 Óriási vastaps fogadja Pongrátz András ’56-os hőst. Pongrátz beszédében kifejtette, nem csak az a fontos, hogy mi volt 1956-ban, hanem azt is meg kell értenünk, miért történt, ami történt. Ezért is hálás a Mi Hazánk Mozgalomnak, amiért a párt segítségével országszerte több iskolába is el tudott jutni, ahol saját élményeiről mesélhetett a gyermekeknek.

Pongrátz András felidézte bátyja történetét is, aki annakidején kivágta a magyar zászló közepéből a vöröscsillagot, mivel az egész parlamentbe nem találtak olyan lobogót, amit ne csúfított volna meg a vörös jelkép.

Az ’56-os hős elmesélte történetét, mikor barátaival kővel dobálták a tankokat, ami persze meg se kottyant a páncélozott járműveknek. Ennek ellenére az ott elhaladó orosz katonák mégis habozás nélkül tüzet nyitottak rájuk, lemészárolva ezzel 12-15 éves gyermekeket. “Halálfélelmem volt” – vallotta be Pongrátz, ám ez sem tántorította el attól, hogy részt vegyen a további eseményekben.

Pongrátz szóbahozta Orbán Viktor múltheti megnyilvánulását is, melyben arról beszélt, a forradalmárok a “béketárgyalásokért küzdöttek”.

Hol akartunk mi béketárgyalásokat? Mi azt akartuk, hogy menjenek a francba!

– szögezte le a forradalmár. Ezen felül kikérte magának, hogy bárki egyenlőségjelet tegyen az ’56-os forradalom, illetve a mostani orosz – ukrán/amerikai háború között.

Végezetül arra kérlek titeket, ’56 lángját ne hagyjátok kialudni. Éljen Magyarország!

– zárta beszédét Pongrátz András.

15:09: Binder Csaba, a Mi Hazánk Ifjai elnöke következik. A fiatal politikus elmondta, a pesti srácok, akik fegyvert fogtak a világ legerősebb hadserege ellen, példát mutatnak nekünk. „Nem elég azonban megemlékezni, ha ezt nem követik tettek a mindennapokban, semmit sem ér az egész”- hangsúlyozta.

Binder ezt követően üdvözölte a rendezvényen jelen lévő lengyeleket. Köszöntését taps követte.

“Dicsőség a pesti srácoknak! Vérükből új hajtás sarjad, a jövő mi vagyunk!” – zárta beszédét a Mi Hazánk Ifjai elnöke.

15:03 Novák Előd nyitja meg az eseményt, aki emlékeztet, már tavaly is csak a Mi Hazánk Mozgalom rendezvényén szólalt fel 1956-os hős. Idén már rendezvényt is csak a Mi Hazánk tart. A párt alelnöke kiemelte: szégyen, hogy a mai napig nem történtek meg az ügynökakták feltárásai, sőt, még a luxusnyugdíjakat is utalják a kommunista bűnösöknek. “Szégyen!” – ismételte meg Novák Előd.

Élő videós közvetítés:

14:56 Néhány perc múlva elkezdődik a Mi Hazánk megemlékezése, a Corvin köz lassan teljesen megtelik.


14:40 Bő húsz perc van még hátra a kezdésig, de már szép számmal gyűlnek a résztvevők. Vékony Csongor, a Mi Hazánk budapesti elnökének vezényletével aláíróstanddal is kitelepült a párt. Az érdeklődők egy aláírással tiltakozhatnak a rezsimegszorítások ellen, vagy támogathatják, hogy hazánk maradjon ki a gazdasági háborúból is.

További bejegyzések

Antiglobalista tüntetést szervez a Mi Hazánk

Dér Dániel

Ilyen, amikor nincs cenzúra – így járja az országot Toroczkai László

Dér Dániel

Toroczkai László országjárása

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben