Feljelentették Dúró Dórát, a képviselő lemond mentelmi jogáról

A Mi Hazánk Mozgalom legutóbbi, a Deák téren brutális kegyetlenséggel meggyilkolt két fiatalra szervezett kegyeleti megemlékezésén a rendőrség két esetben is feljlentést tett Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselőjével szemben. A politikus most közölte, lemond mentelmi jogáról. 

– Két feljelentést is tett ellenem a rendőrség a Mi Hazánk Deák téri lincselés áldozataira történt megemlékezése kapcsán – közölte Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, jelezve, az egyik jogcím a gyülekezési joggal való visszaélés. Hangsúlyozta, a vasárnapi, fehérellenes, rasszista tüntetések szervezőivel szemben a kettős mércét alkalmazva a rendőrség nem indított eljárásokat az elvileg tiltott gyülekezések nyomán, míg az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) székháza előtti kegyeleti megemlékezésük miatt 34 embert feljelentett a rendőrség. – A Belügyminisztérium a jelek szerint politikai alapon tilt-tűr-támogat, például a Trianon-felvonulásunkon is megtiltva a politikai beszédeket a Szabadság téren, miközben két nappal később ugyanitt eltűrte a deklaráltan a sötétebb bőrszínűekért tartott, rasszista tüntetéseket.

– Vadai Ágnes és Szél Bernadett tehát hazudtak: a Mi Hazánk megemlékezése nyomán 34 eljárás is indult, persze a 2006-oshoz hasonló, embertelen oszlatásra nem került sor most. Önmagában az ORÖ előtti megemlékezésen való részvételem miatt ötszázezer forintig terjedő pénzbírsággal fenyeget a rendőrség, de mivel a Facebook-oldalamon is közzétettem, azért is feljelentett a rendőrség, így a halmazati büntetés több is lehet – mondta a képviselő, aki szerint elképesztő, hogy a rendőrség ezzel foglalkozik, és nem a bűnözőktől a bicskát, hanem a megemlékezőktől a zászlót vette el, most pedig Facebook-bejegyzések alapján akarják felelősségre vonni ahelyett, hogy a valódi bűnözőket reguláznák meg.

– A mentelmi jogomról természetesen készséggel lemondok, sőt a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely megszüntetné ezt a politikusi kiváltságot; mihazánkos társaimmal együtt érvényesíteni kívánom az igazamat, hiszen Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat helyszínen lévő vezetője szerint is törvénytelen volt a rendőrség fellépése – hangsúlyozta Dúró Dóra. Hozzátette: a kegyeleti megemlékezés nem tartozott a gyülekezési törvény hatálya alá, a szabadtéri rendezvények pedig épp a tüntetés napjától megtarthatók.

Forrás: elemi.hu

 

 

További bejegyzések

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Több támogatást az ételallergiásoknak!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben