“Elképesztő volt látni, hogy a propagandát megszüntetni nem akarták, nyíltan kiállni mellette pedig nem mertek”

– A nemrég véget ért Újpesti Közgyűlésen történtek után elmondhatjuk, csak a Mi Hazánk Mozgalom maradt az egyetlen politikai párt, amelyik következetesen tiltaná a homoszexuális propaganda megjelenését a bölcsődékben és óvodákban – írja Nagy Attila, a Mi Hazánk fővárosi elnöke. Folytatás alább.

– Történt ugyanis, hogy a Fidesz -helyes módon- határozati javaslatot nyújtott be a “Meseország mindenkié” c. könyv használatának tiltására. (Sajnálatos módon nekünk még nincs képviselőnk, ezért mi nem adhattuk be.) Mozgalmunk aktivistái és az Ifjak tagjai molinók segítségével tiltakoztak az ülésteremben, néven nevezve a homoszexuális propagandát. Az összes balliberális párt (Párbeszéd, LMP, Mszp, DK, Momentum és Jobbik) kétségbeesetten és izzadságszagúan igyekezett mellébeszélni, a témát lekicsinyíteni és megúszni az egyenes állásfoglalást  – fogalmaz a budapesti elnök.– Elképesztő volt látni, hogy a propagandát megszüntetni nem akarták, nyíltan kiállni mellette pedig nem mertek. Ebben vezérszerepet játszott Kanász-Nagy Máté alpolgármester, az LMP társelnöke és Trippon Norbert alpolgármester a DK budapesti elnöke.Végül sikerült úgy kiherélni az eredeti javaslatot, hogy azt, a magát feladó Fidesz is megszavazta. A nagyon zavaros,”érzékeny” témákat említő javaslat végül a szülőkre bízza mindezek beengedését a gyermekközösségekbe – zárja gondolatait.

 

 

További bejegyzések

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Több támogatást az ételallergiásoknak!

Dér Dániel

Sem Netanjahu, sem Zelenszkij kedvéért ne keverje bele a kormány Magyarországot egy világháborúba!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben