Lassan negyedmillió Facebook-követője van Dúró Dórának, oldalának aktivitásával, a rengeteg megosztásnak köszönhetően megnyerte a legutóbbi heti „lájkbajnokságot”, így a Mi Hazánk Mozgalom elhallgatása a jelek szerint nem igazán működik.

„Január vége óta, vagyis 43 héten keresztül Jakab, Orbán és Karácsony adogatta egymás között körbe a heti bajnoki címet, ezt sikerült most megtörnie Dúró Dórának” – írja a Telex, mely bár mindent megtesz a Mi Hazánk elhallgatása érdekében, de most már vészharangot kongatva azt írja a már a tárgyilagosság látszatára sem törekvő portál, hogy „végtelenül szomorú és vészjósló” ez a győzelem. A Telex szerint mindenki chemtrail- meg gyíkemberhívő, aki nem ért egyet kötelező oltással, s Dúró lejáratására a párt elhallgatott programpontjai helyett néhány hozzászólásra hivatkozik.

Így győzte le Dúró (illetve bejegyzéseinek sok ezer megosztója) a hetente több tízmillió forintnyi Facebook-hirdetésekkel erősített oldalakat

A Telex lájkbajnokságos sorozatának gyenge utánzása a Mandineré, mely képes Dúró Dórát nemlétezőnek is tekinteni „statisztikáiban”.

Mindeközben a politikusok közül Toroczkai Lászlónak van a legtöbb YouTube-feliratkozója, már átlépte a százezret, és a pártok közül is a legnagyobb csatornája a Mi Hazánk Mozgalomnak van a videómegosztón.

Dúró Dóra a Telex által közzétett, Facebook-lájkbajnokságon aratott győzelmére így reagált:

Kedves Facebook-követőim!

Köszönöm Nektek, hogy ilyen csodálatos eredményt értünk el (egyébként már hetek óta) főként a Ti megosztásaitoknak köszönhetően a “lájkbajnokságban”, amit persze túlértékelni nem szabad, mégis komoly eredmény a hetente több tízmillió forintnyi Facebook-hirdetésekkel erősített oldalak legyőzése. A Mi Hazánkat menetrendszerűen elhallgató Telex „végtelenül szomorú”, ebben a cikkben is hazudnak programunkról, és ismét megbélyegeznek mindenkit, aki szót emel a kötelező oltások ellen. De tovább fogok harcolni azért, hogy senkit ne érjen hátrány amiatt, mert nem oltatja be magát, pláne ne veszítse el a munkahelyét! Kiállok az oltatlanokért és a kényszeroltottakért is.

Több tanulsága is van ugyanakkor ennek a győzelemnek, ami inkább a magyar politika és média állapotáról állít ki igencsak antidemokratikus bizonyítványt, és ebben sem a Fidesz, sem a balliberálisok nem különbek a másiknál. A Mi Hazánkat ugyanis teljesen elhallgatják, a híradókban összesen 0,2% a megjelenésünk az NMHH legutolsó havi kimutatása szerint, és az internetes portálok hasonlóképpen járnak el, minden sajtóetikai szabályt áthágva.

Nem különb persze a Facebook sem, amely minden jogállami normát lábbal tiporva törölte Toroczkai László elnökünk 207 ezer követővel rendelkező oldalát még a 2019-es EP-kampányban, majd a Mi Hazánk több mint 80 ezer követős oldalát egy 1956-ra emlékező plakát miatt, aztán gyakorlatilag nullára tekerte Novák Előd alelnökünk 143 ezres oldalát is egy éve. Ráadásul a Facebookon mindnyájunknak tilos említeni is legmarkánsabb programpontjainkat a szibériai bérrabtartástól az LMBTQP-felvonulások betiltásáig. Tehát a Mi Hazánk úgy kénytelen harcolni, hogy elhallgatják a tévék, a rádiók, a baloldali és a fideszes portálok, és brutálisan korlátozza a Facebook is.

Magyarország eddigi legnagyobb járványügyi demonstrációját tartotta meg a Mi Hazánk Mozgalom, több ezren tüntettünk a Covid-oltások kötelezővé tétele ellen az Alkotmánybíróság előtt, a fősodratú média azonban elhallgatta. Ugyanígy szinte semmilyen híradás nem volt október 23-án a Mi Hazánk gyűléséről, az immár egyetlen Corvin közi megemlékezésről, pedig idén csak ott szólalt fel 1956-os szabadságharcos, csak ott lépett színpadra külföldi politikus, és csak ott került bemutatásra államfőjelölt is. Magyarul: a politikai nyilvánosság minden részén őrületes, a többi szereplő számára ismeretlen hátrányban versenyzünk. És így is nyertünk – most egy lájkbajnokságot.

Nagyon fontos, hogy erőt mutassunk, és segítsük egymást továbbra is: a mi munkánk csak akkor lehet sikeres, ha továbbra is mellettünk álltok, és egyre többek figyelmét hívjátok fel Ti is arra, hogy a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely szembeszáll a Covid-diktatúrával. Megértem azokat, akik a cenzúrázott Facebook-világban nem kívánnak jelen lenni, viszont a Mi Hazánk nem teheti meg, hogy ezt a legnagyobb felületet mellőzze, így aki tud, kérem, legyen követője a https://facebook.com/durodora oldalamnak! Ha minden héten továbbra is megosztjátok a bejegyzéseimet, véleményt nyilvánítotok posztjaimnál, akkor hiába a minden fronton jelentkező cenzúra, mi fogunk nyerni. Nemcsak lájkbajnokságot, hanem az Országgyűlésben is megkerülhetetlen erővé válik a Mi Hazánk. De ehhez kelletek Ti is! Köszönöm a lájkokat, hozzászólásokat és főleg a megosztásokat minden bejegyzésemnél! Állítsuk meg együtt a Covid-diktatúrát!

X