Dr. Pápai Ákos, Heves megyei 1. választókerület (Eger és környéke) képviselőjelöltje

Dr. Pápai Ákos helyi képviselőjelöltünk 50 éves, ügyvéd, feleségével három gyermeküket közösen nevelik. Ezer szállal kötődik Egerhez, a felmenői között volt fertálymester, köztiszteletben álló egri tanárember, édesapja korábbi megyei főépítész. Diplomáját a Miskolci Egyetemen szerezte.

2014 előtt három évig külsős megbízással dolgozott a Jobbik országgyűlési frakciójának önkormányzati munkacsoportjában, van tapasztalata a parlamenti működéséről. Jelenleg Eger közgyűlésének egyik legaktívabb tagja. Az egriek visszajelzései szerint munkája során törekszik félre tenni minden egyéni vagy pártérdeket, kizárólag a várost tartja szem előtt. Munkája során mindig bátran képviseli a törvényességet, makacsul ragaszkodik a hagyományos családfelfogáshoz és más tradíciók megőrzéséhez, illetve feltámasztásához, mint értékekhez.

Kifejezetten becsüli azokat, akik megmaradtak egrinek vagy környékbelinek, választva a küzdelmet, és nem hagyták el gyökereiket. Szabadidejében is a környékhez ragaszkodik, rendszeresen járja a természetet, főleg a Bükk és a Mátra szerelmese, de nagyon közel áll hozzá a Tisza-tó és környéke is.

Politikai célja, hogy a lehető legtöbbet tegyen az ellen, hogy az emberek tudatát multinacionális cégek uralják. Tudja, hogy nehéz időket élünk az azonnaliság korában, és ezt kell leküzdeni, hogy hosszabb távon a természeti környezet, a kulturális örökségünk, és maga a nemzet megmeneküljön a globalizáció fojtogató szorításából.

Email címe: [email protected]

Kövesse Facebookon is:
facebook.com/akos.papai
facebook.com/mihazank.eger

További bejegyzések

Szabó Róbert, Győr-Moson-Sopron megye 2. választókerület (Győr és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Mindenhol van harmadik út – bemutatkozik a Mi Hazánk 106 képviselőjelöltje

Dér Dániel

Miklós Árpád, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerület (Tiszaújváros és környéke) képviselőjelöltje

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben