Aki csak teheti külföldön tankol, azonnali és érdemi lépéseket várunk a kormánytól!

Újabb negatív rekorddal került Magyarország a régió élére, a környező országokhoz képest nálunk a legmagasabbak az üzemanyagárak. Szomorú bizonyítéka ez annak, hogy a kormány ígérete ellenére sem képes megvédeni a magyar családokat az egekbe szökő áraktól. Hiába dicsekedett Hollik István alig több mint egy éve azzal, hogy a rezsicsökkentés részévé tették az ársapkás üzemanyagárat, úgy tűnik, mégsem akarja elengedni a kormányzat az ebből befolyó több ezer milliárdos bevételét. A kőolaj csökkenő világpiaci árát tekintve sem lenne indokolt ez a magas üzemanyagár, hiszen a gyengülő forint ellenére is a 2012-es olajválság szintjén (amikor 450 forint körül tudtunk tankolni), átszámítva 30000 forint körül mozog egy hordó olaj ára.

A szomszédos országok üzemanyagárait figyelve különösen felháborítónak tartjuk, hogy a kormány cinkostársa a MOL, pár kilométerre a gúnyhatártól, az erdélyi kútjain 100-150 forinttal olcsóbban adja nagy valószínűséggel ugyanazt az üzemanyagot, mint a hazai kutakon.

Az elmúlt években bebizonyította a kormány, hogy a különböző vészhelyzetekre hivatkozva bármilyen intézkedést, majd később annak az ellenkezőjét is rekordgyorsasággal be tudja vezetni, ezért a Mi Hazánk Mozgalom fenntartja korábbi követeléseit, a MOL és a saját nyereségéből adjon végre a magyar családoknak is, hiszen nincs olyan része mindennapjainknak, ami ne kapcsolódna az üzemanyagok árához. A munkába és iskolába járástól a szolgáltatásokig, az élelmiszerektől az építőanyagok áráig mindenre hatással van, illetve jelenleg mindenhol óriási költségnövekedést eredményez.

A MOL-tól behajtott extraprofitadóból származó bevétellel csökkentsék az üzemanyagok árát, illetve továbbra is fenntartjuk, amit már tavaly nyár óta követelünk, hogy a világrekord áfa csökkentésével további üzemanyagár-csökkenést érjen el a kormány.

Szajlai János, a Mi Hazánk választókerületi elnöke

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben