Ács József helyi képviselőjelöltünk 67 éves mezőgazdasági vállalkozó. Az agrártudományi egyetemet 1977-ben végezte el Gödöllőn, ezt követően posztgraduális képzésben vállalatgazdálkodási szakmérnöki diplomát és mérlegképes könyvelői oklevelet is szerzett. A rendszerváltás előtt a szocialista nagyvállalati szférában kezdett dolgozni, majd a rendszerváltás éveiben megalapította első saját cégét.

A munkája a hobbija, és mivel széles látókörű ember, nehezen viseli a társadalmi egyenlőtlenséget, az igazságtalanságot, amelyek ellen mindig küzdött. Sok sérelem érte a rendszerváltás utáni időkben is. Rá kellett ébrednie, hogy a jelenlegi politika egyre rosszabb; aljasabb, mint a korábbi időkben volt. Innen már csak egy lépés volt a felismerés, hogy nem elég szimpatizálni valamivel, de aktívan tenni is kell érte. Így vezetett az út a Jobbikba, ahol sajnos a vezetőség elárulta a tagságot, így nem szívesen, de tovább kellett keresnie egy közösséget, amellyel közös elveket és nézeteket vall. Ez a közösség a Mi Hazánk Mozgalom lett, eforahol a korábban jobbikos csapat újjászerveződött. A Mi Hazánk mindkét nagy politikai tömbtől elkülönülve, egy önálló, harmadik politikai pillért kíván létrehozni, egy harmadik utat kínál a magyar embereknek.

X