A Mi Hazánk már be is nyújtotta az első két törvényjavaslatot

Még véget sem ért a parlament alakuló ülése, már befutott az újabb négyéves ciklus első két törvényjavaslata. Ami egyben a parlamentben most bemutatkozó Mi Hazánk első két javaslata is, ugyanis mindkettőt ők nyújtották be. Novák Előd alelnök a mentelmi jog eltörlését pedzegette meg, míg a párt mind a hat képviselője által benyújtott másik javaslat a veszélyhelyzetet törölné el.

Azt talán lehet furcsának nevezni, hogy az új ciklusban ilyen hamar két javaslatot is benyújtott a Mi Hazánk, de a párt programjának ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy így tettek. A kampány során nagy hangsúlyt fektettek a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések eltörlésére, ellenezték a kötelező oltásokat és a lezárásokat is, így érthető, hogy a veszélyhelyzet eltörlését szorgalmazzák. Ezt a javaslatot itt lehet elolvasni.

A mentelmi jog eltörlése szintén fontos eleme volt a párt programjának, Novák Előd pedig nem is tétovázott sokat, rögtön az első napon benyújtotta az erről szóló javaslatot. Az indoklás szerint a parlamenti képviselők sérthetetlensége, vagyis röviden összefoglalva a büntetőeljárásoktól való védelem fenntarthatatlan, leginkább azért, mert a közvélemény sok esetben szembesült azzal, hogy visszaéltek vele.

Novák szerint éppen ezért a képviselőknek le kellene mondaniuk erről a jogukról, hogy visszaállítsák a tisztségbe vetett közbizalmat, emellett pedig „vissza kellene szorítani a mentelmi joggal történő visszaélés lehetőségét is.” Az erről szóló javaslatot itt lehet elolvasni.

Telex

További bejegyzések

Felajánlja egy évi jövedelmét társadalmi célra Novák Előd

Dér Dániel

Gáz van!

Dér Dániel

Eljött a Mikulás a Pajtárs gyermekmozgalomhoz is

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben

X