A Mi Hazánk elnökének reagálása Ferenczi Gábor távozására

Ferenczi Gábor kilépéséhez egyrészt a helyi tagság többségével való, leginkább személyes jellegű konfliktusa vezetett, amelyet a csütörtökön éjszakába nyúló Veszprém megyei taggyűlésen sem sikerült rendeznie. Másrészt nyilvánvalóan csalódást okozott számára az általa polgármesterként vezetett Devecserben elért 7%-os eredményünk, de a város egyharmadnyi cigány lakosságára való tekintettel sem adhatjuk fel az eredeti nemzeti radikális programot, amely szerint megalkuvás nélkül kell beszélni a magyar-cigány együttélés problémáiról, és a jövőben is a legkeményebben fel fogunk lépni a politikusbűnözők mellett a cigányokból álló, etnikai alapon szerveződő, sokszor magukat „jogvédőknek” hazudó bűnszervezetekkel és cigánybűnözőkkel szemben is.

Örültünk volna, ha Ferenczi Gábor váratlan döntése előtt konzultálni tudunk vele a már korábban összehívott, holnapi elnökségi ülésen, akár helyi, személyi konfliktusai ügyében is. Januárban kétnapos kihelyezett elnökségi ülést is tartottunk Devecserben, mert fontosnak tartottuk településének és munkásságának megtekintését, illetve a helyi tagsággal való tanácskozást is. A megyei elnökök két héttel ezelőtti találkozóján is lett volna lehetősége megfogalmazni kritikáit, ahogy a július 13-ára kitűzött kongresszuson is.
A Mi Hazánk Mozgalom nem hajlandó a döglődő, végét járó Jobbik útjára lépni, amely párt története éppen azt bizonyítja, hogy a „néppártosodásnak” nevezett megalkuvás, elvtelenség nem gyors győzelemhez, hanem teljes bukáshoz vezet. Mi maradunk tovább az eredeti úton, szem előtt tartva azt, hogy mik a magyarság valódi problémái, amiket az összes többi párt letagad, és meg is bélyegeznek minket emiatt. Valójában az országot szétrabló, nyomorba döntő politikusok a „szélsőségesek”. Új, még most építkező pártként ezt tartjuk felelős közéleti szerepvállalásnak, ami – ennek a megalkuvásoktól mentes építkezésnek a folytatásával – el fog vezetni minket a céljainkhoz: a magyarság gyarapodásához. Ahogy a Mi Hazánk Alapító nyilatkozatában is fogalmaztunk: valódi fordulatra, radikális változásra van szükség ahhoz, hogy újra emelkedő nemzet lehessünk.

Toroczkai László
a Mi Hazánk Mozgalom elnöke

További bejegyzések

Újabb késelés – mit szándékozik lépni a kormány?

Dér Dániel

Akár a polgárőrök testi épségét is veszélyeztetheti a „Küldhető Polgárőr Járőr” program

Dér Dániel

Elégtételt és azonnali, bankok általi kárpótlást követelünk az átvert devizásoknak!

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR