A felelőtlen, pazarló, a környezet szélsőségesen kizsákmányoló fogyasztói társadalmaknak köszönhetően napjainkban szinte egymást érik az ökológiai katasztrófák, mely alól sajnos Magyarország sem kivétel. A Mi Hazánk Mozgalom a jelenlegi politikai pártok egyik nagy hiányosságának tartja, hogy egyáltalán nem, vagy csak névleg a politikai haszonszerzés reményében foglalkoznak a környezetünk és élővilágunk védelmével.

A Mi Hazánk Mozgalom elkötelezett a környezetvédelemmel kapcsolatban, hiszen úgy gondoljuk, nemcsak embertársainkért vagyunk felelősek, hanem a természetünk és állatvilágunk megóvása is kötelességünk.

Ezen elvek mentén, „Zöld Hazánk” elnevezéssel megalakult a Mi Hazánk Mozgalom természet-, környezet- és állatvédelmi kabinetje. A tagok között tudományos doktori fokozattal rendelkező, nemzetközileg is elismert szakemberek mellett állatbarátok, természetszerető környezetvédők is képviselik magukat. A kabinet alakuló ülésén döntött arról is, hogy legfontosabb feladataként a természetet- és állatvédelem mellett a talaj-, víz és levegővédelemmel, a hulladékgazdálkodással, a megújuló energiaforrások és környezetbarát technológiákkal, valamint az ökológiai mezőgazdaság problémáival és kihívásaival kíván foglalkozni elsősorban.
A jelenlévő tagok egyhangú szavazattal a nemzetközileg is elismert Dr. Csereklye-Klapwijk Erzsébet Krisztinát választották elnöküknek.

X