A Jobbik is beállt a sorba – kétszázmilliót költenének Lyukóvölgy felzárkóztatására

Elképesztő, hogy Miskolc jobbikos városvezetői is készek elkölteni kétszázmillió forintot Lyukóvölgy integrációjára. Emlékszem még rá, amikor Jakab Péter a Jobbik mostani elnöke a “Világsátor” (Európai Roma Kulturális Központ) létrehozása ellen kampányolt, mára azonban kiderült, hogy a Jobbik nem csak az elveit, de programját is feladta, amikor összeborult a Gyurcsány Ferenc vezette balliberális oldallal – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Pakusza Zoltán.

“Látjuk országszerte, hogy ezeknek a felzárkóztató programoknak az elmúlt harminc évben semmi eredménye nem volt. Mára a korábban csak Lyukóvölgy nagy részére jellemző igénytelen életmód Miskolc más pontjain is megjelent. Ahhoz, hogy valaki betartsa a közösségi együttélés szabályait, hogy ne szemetelje tele a saját és más portáját, hogy elkezdjen a kertjében termelni, vagy hogy a gyermeke – aki az iskolában ingyen kap ebédet, ingyen kap tankönyveket és kedvezményesen utazik – ne morzsolódjon le, az főként akarat és nem pénz kérdése.” -hangsúlyozza a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

Mint fogalmaz,

először elvárni kell és utána jutalmazni, hiszen csak azok az emberek érdemlik meg a támogatást, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe. Nem mindegy hogy valaki azért szegény mert a Tiszai árvíz elviszi az ingatlanát, vagy azért mert a szocpolos ingatlanból eladta az ajtót meg az ablakot.

A Mi Hazánk Mozgalom leállítaná ezeket az értelmetlen pénzszórásokat, szerintünk a törvények szigorítására, a hatósági munka hatékonyabbá tételére, és a gyermekvédelem fejlesztésére lenne szükség. Ezt a kétszázmillió forintot pedig a gyermekvédelemben dolgozók bérének emelésére, a befogadó intézményhálózat fejlesztésére kellene költeni – zárja közleményét Pakusza Zoltán.

Magyarjelen.hu

További bejegyzések

Segítse Ön is ajánlásával a Mi Hazánk képviselőjelöltjeit!

Dér Dániel

Egyedül 60 őrült politikussal szemben az Európai Parlamentben!

Dér Dániel

A Fidesz még könnyebbé teszi a vendégmunkások beözönlését

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben