Miért nem válaszol a TISZA belügyminisztere a szalonnai beköltözések ügyében?

Sajnos ezt a kérdést fel kell tennem. Emlékezhetünk rá, hogy közel két hónapja robbant a hír: Szalonna településre a kassai no-go zónából költöztek be lakók, azóta pedig kiderült, hogy Bódvaszilasra is.

Az ügy kapcsán még július 27-én írásbeli kérdéssel fordultam Pósfai Gábor belügyminiszter úrhoz. Az alábbi kérdéseket tettem fel: Tudnak-e az ügyről, illetve kivizsgálják-e, hogy milyen körülmények között tudtak ingatlant vásárolni a beköltözők? Ugyanis kérdéseket vet fel, hogy hogyan került haszonélvezőként a kassai polgármester asszony neve az egyik ingatlanra. Milyen konkrét lépéseket kívánnak tenni annak érdekében, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő?

Csak remélni tudom, hogy miniszter úr válasza mihamarabb megérkezik, mert a kérdés fontos. Nem miattam, hanem az észak-borsodi falvakban élők miatt. Azt gondolom, a kormánynak ki kell állnia mellettük, és nem hagyhatják magukra a településeket.

Pakusza Zoltán,
a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

Újabb bankár a kormányban, a globális nagytőke képviselője?

Dér Dániel

Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!

Dér Dániel

Az EU-s szabályozás szerint akár 7 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag – a Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR