A vármegyei önkormányzatok megszüntetése a demokrácia egyik lábának levágása és egy nyolcszáz éves közjogi hagyomány eltörlése

Magyar Péter a kampányban a demokrácia szélesítését ígérte: azt, hogy a Fidesz által az önkormányzatoktól elvett jogokat visszaadja. A vármegyei önkormányzatok megszüntetése azonban ezzel éppen ellentétes lépés. Képletesen az jut róla eszembe, hogy a Fidesz levágta az egyik karját, Magyar Péter pedig ahelyett, hogy visszavarrná, most a fejét is levágja, mondván: úgyis „félkarú”.

A vármegyei közgyűlés a regionális politika központja. Ráadásul nyolcszáz éves hagyománya is van, hiszen a 13. században alakultak ki az úgynevezett nemesi vármegyék, ami azt jelentette, hogy a megyét érintő fontosabb kérdésekben a vármegyei gyűlés döntött. Konkrét utasításokkal küldték a vármegyei követeket az országgyűlésbe: ez volt a követutasítás rendszere. A vármegyei közgyűléseket eddig csak a Rákosi-rendszer törölte el.

Magyar Péter tehát a vármegyei közgyűlések megszüntetésével a demokráciát csorbítja, és folytatja a Fidesz központosító törekvéseit. A Mi Hazánk álláspontja egyértelmű: nem megszüntetni kell a vármegyei közgyűléseket, hanem visszaadni nekik a Fidesz által elvett jogköröket.

Pakusza Zoltán,
a Mi Hazánk alelnöke

További bejegyzések

Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!

Dér Dániel

Az EU-s szabályozás szerint akár 7 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag – a Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be

Dér Dániel

Ismét halálos fenyegetést kapott egy magyar sportoló az Európai Unióba „igyekvő” Ukrajnából!

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR