Meglépte a kormány, amit a Mi Hazánk fél éve követel: csökken az üzemanyagok jövedéki adója

A Mi Hazánk tavaly július óta követeli az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését, a jövedéki adó áfamentességét, az áfa csökkentését, illetve az üzemanyagok nagykereskedelmi árának csökkentését, maximalizálását is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a napokban jelentette be, hogy a kormány az üzemanyagok nagykereskedelmi árát is 480 forintban rögzíti. Az erről szóló jogszabály meg is jelent a közlönyben, ám a kihirdetett és már hatályba is lépett rendeletben van egy váratlan, és a tárca tájékoztatójában nem részletezett lépés: csökkenti a kormány a benzin és a gázolaj jövedéki adóját 5-5 forinttal.

A tárca azzal érvel, hogy ez a lépés hozzájárul a kiskereskedelmi benzinkutak versenyképesebb működéséhez. Véleményünk szerint ez nem a versenyképesebb működést segíti, hanem a csődtől és a bezárástól menti meg azokat a családi vállalkozásként üzemelő benzinkutakat, amelyek ki tudtak tartani a benzinár plafon bevezetése óta.

Szégyen, hogy míg például az Audiba több mint 30 milliárd forintot pumpált a kormány, addig a bajba jutott benzinkutasoknak a múlt héten még csak kedvezményes hitelt ajánlottak. A versenyképesebbé tételt a Mi Hazánk meghatározó parlamenti jelenléte esetén meg fogja valósítani, ugyanis mi nem nemzetközi multinacionális cégekbe öntünk milliárdokat, hanem a hazai kis- és középvállalkozásokat fogjuk stratégiai partnerként kezelni.

Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezője, választókerületi elnök, a párt országgyűlési képviselőjelölt

További bejegyzések

Újabb késelés – mit szándékozik lépni a kormány?

Dér Dániel

Akár a polgárőrök testi épségét is veszélyeztetheti a „Küldhető Polgárőr Járőr” program

Dér Dániel

Nem kérünk az LMBTQ-propagandából!

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR