A tiszta erő: Fekete László országjárásba kezd a Mi Hazánkkal

Fekete László is a Mi Hazánkat erősíti, a világ legerősebb embere címet megszerző nemzeti ikonunk kiállt a harmadik út mellett, országjárásra is indulva velünk. Találkozzunk lakossági fórumainkon! – írja közleményében Novák Előd, alább a folytatása.

A világklasszis sakkozó Lékó Péter édesanyja, Lékó Julianna Mi Hazánk-jelöltsége után újabb hír söpört végig a balliberális médián (a kormánypárti média teljes elhallgatása közben): Fekete László is Toroczkai László mögé sorakozott fel. A 168 Óra aggódása szerint a Magyarország örökös Toldi Miklósa cím birtokosa „a Mi Hazánkat is becipelné a parlamentbe.”

Már sok éve kapcsolatban vagyunk, illetve többször kiállt mellettünk, már 2015-ben is Ásotthalom polgármesterével mutatkozott a határkerítésnél. A majálisunkon is fellép majd fiaival együtt, a tiszta erőt képviselve, hiszen a Natúr Erős Emberek Szövetsége tagjaként – a doppingoló élsportolókkal szemben – nemcsak az erőt, hanem az egészséget és a tisztességet is szem előtt tartja.

További bejegyzések

Nem kérünk az LMBTQ-propagandából!

Dér Dániel

Visszük tovább a lángot! – Nemzeti ellenállás

Dér Dániel

Súlyos árat fognak fizetni a magyarok ezért a költségvetésért, miniszterelnök úr!

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR