Újraválasztották Toroczkai Lászlót a Mi Hazánk elnökének

Toroczkai László maradt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, aki a küldöttek száz százalékos támogatásával újabb két évre kapott bizalmat.

A párt tisztújító kongresszusán a legtöbb szavazatot kapott alelnök Dúró Dóra, eddigi elnökhelyettes. Őt követi Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, Novák Előd, újbudai önkormányzati képviselő, Apáti István országgyűlési képviselő, Szabolcs-Szatmár -Bereg megyei elnök, valamint Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere. Az alelnökséghez nem kapott elegendő támogatást Fülöp Erik, a párt országgyűlési képviselője, valamint Dorogi György, Csongrád-Csanád megyei elnök.

Toroczkai László előzetesen közölte, elnökhelyettesnek ismét Dúró Dórát fogja javasolni az új elnökségnek.

Az újraválasztott pártelnök azt hangsúlyozta, olyan nemzetgazdaságot szeretnének, melyben sem multinacionális cégek, sem oligarchák nem vesznek részt. Közölte a kongresszuson szó volt arról a nemzetközi deviáns propagandáról is, mely már odáig fajult, hogy középületekre is kiteszi a “sátáni jelképet”. – A Fidesz álnemzeti pártként megalkudott, a rendőrség pedig félelemkeltő házkutatást tartott Novák Elődnél. Ennek a rendőrségi vegzatúrának mi nem engedünk – szögezte le a pártelnök.

Hangsúlyozta azt is, ügydöntő népszavazást kezdeményeznek, hogy ezt a propagandát tartsák távol az iskoláktól, óvodáktól, gyermekeinktől, és törvényi erővel tiltsák meg ezen jelképek kitűzését középületere.

 

További bejegyzések

Antiglobalista tüntetést szervez a Mi Hazánk

Dér Dániel

Ilyen, amikor nincs cenzúra – így járja az országot Toroczkai László

Dér Dániel

Toroczkai László országjárása

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben

Folytatás böngészőben
Telepítés Applikáció telepítése
Applikáció telepítése
Mi Hazánk Mozgalom
Get our web app. It won't take up space on your phone.
Telepítés
A bejegyzés megtekintése
Mi Hazánk Mozgalom
Chrome
Applikáció telepítése
Bezár

For an optimized experience on mobile, add Mi Hazánk Mozgalom shortcut to your mobile device's home screen

1) Press the share button on your browser's menu bar
Applikáció telepítése