4,5 millióra büntették a március 15-ei tüntetés szervezőit

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) összesen 4,5 millió forintos közigazgatási bírságot szabott ki négy emberre a március 15-ei jogellenes demonstrációk szervezése, illetve megtartása miatt

– közölték a rendőrség honlapján pénteken.

A járványügyi veszélyhelyzetben gyűlések szervezése, tartása, azokon való részvétel is komoly szankciót von maga után – írja közleményében a rendőrség.

“Rekordokat dönt a fertőzöttek száma, egyre többen – és egyre fiatalabbak – szorulnak kórházi kezelésre, kerülnek lélegeztetőgépre, a koronavírussal összefüggésben egy nap alatt elhunytak száma átlépte a kétszázat. Ilyen körülmények között gyűlést szervezni, tartani nemcsak felelőtlenség, hanem játék embertársaink életével” – állítja a rendőrség.

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 2021. március 15-ei jogellenes gyűlések szervezése, illetve tartása miatt

négy emberre összesen 4 500 000 forint közigazgatási bírságot szabott ki.

A rendőrségi közlemény nem részletezi, hogy mely megmozdulás szervezői milyen mértékű bírságot kaptak.

A gyűlésen történő részvétel is szankciót von maga után. A résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet

– fogalmazott a rendőrség, hozzátéve: “A járvány harmadik hullámának felszálló ágában a Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is következetesen érvényt szerez a hatályos jogszabályoknak – valamennyiünk egészségének, életének védelme érdekében”.

Magyarjelen.hu

További bejegyzések

Így buktatta le a Mi Hazánk a végrehajtó maffiát

Dér Dániel

Toroczkai László reakciója a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről

Dér Dániel

Veszélyben a szólásszabadság! Törvényt sért a Meta!

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben