Nem várt idő alatt hozott eredményt vitaindítónk utolsó pontja.

Röviddel társadalmi vitaindítónk befejezése előtt, éppen rákövetkező nap, hogy a hírlevélre feliratkozóinknak kiküldtük az első, előzetes eredményeket a szavazásról, máris megvalósulni látszik vitaindítónk 20. pontja, vagyis:

Egyetért-e azzal, hogy készüljenek végre a magyar történelem dicső időszakait bemutató, nagy költségvetésű játékfilmek?

Ezen eredmények híre minden jel szerint eljutott a Magyar Nemzeti Filmalaphoz is, ugyanis pályázatot hirdetett a magyar történelmi eseményeket feldolgozó alkotásokra. A szervezet honlapján megjelent felhívás szerint bárki pályázhat kidolgozott filmötletével, a nevezés nincs filmes végzettséghez kötve. A szeptemberi 15-i határidő után a zsűri kiválasztja azokat a filmeket, amikben lát fantáziát, és javasolja azok további fejlesztését. A pályázat összdíjazása egymillió forint.

A Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes nemrég az InfoRádiónak mondta el (egy héttel vitaindítónk elindulása után), hogy a szervezet hangsúlyt fog fektetni arra, hogy történelmi hősfilmet készítsen, mivel habár örülnek az olyan filmek, mint a Saul fia, vagy az 1945 sikerének, további felemelő, tömegeket megszólító alkotásokat is akarnak készíteni.

A pályázatokra 3-5 oldalas treatmenteket várnak, amelyek vagy valós, vagy kitalált hősökről kell, hogy szóljanak, és a magyar történelem eseményeit kell feldolgozniuk. A nyertes pályázók nevét a Filmalap október 31-én teszi közzé honlapján.

Reményünket fejezzük ki az ügyben, hogy a magas támogatottságú egyéb pontjaink ugyanilyen ütemben kerülnek megvalósításra!

/Forrás: 24.hu/

X