A kormány a koronavírus-járvány miatt a végrehajtási eljárásokra vonatkozólag átmeneti intézkedéseket vezetett be. A veszélyhelyzet és a különleges jogrendi állapot megszűnése kihatással lehet az árverésekre és a kilakoltatásokra egyaránt.
Ennek értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követően 15 nappal lehet a szünetelő végrehajtási cselekményeket végeznie a végrehajtóknak. Így ez a kilakoltatási moratórium, árverési moratórium végét is jelentheti. Ezt követően helyszíni foglalásokat is eszközölhet a végrehajtó.
Várható, hogy a követelés kérők és a végrehajtók is nagy lendülettel fognak majd bele a munkába, amint erre lehetőségük lesz és elfogadásra kerül a veszélyhelyzet megszüntetése, különös tekintettel Schadl György, az MBVK elnökének nyilatkozatára, miszerint a végrehajtók bevételkiesést „szenvedtek” el a veszélyhelyzet alatt és ezt valószínűleg mihamarabb próbálják majd pótolni. Ezért kérjük az érintetteket fokozott figyelemre az eljárások folyamán.
Dr. Fiszter Zsuzsanna
választókerületi elnök, Mi Hazánk Mozgalom