Újra a vas és acél országa leszünk?

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter múlt héten egy díjátadón úgy fogalmazott, idézem: „Ipari alapú gazdaságot épít Magyarország a feldolgozóiparra koncentrálva.” A gyakorlatban nem nehéz kitalálni, mire gondolt a kormány képviselője, hiszen az elmúlt években világossá vált, hogy a Fidesz-kormány hazánk agrárlehetőségeinek kihasználása helyett, akkumulátorgyár nagyhatalmi státuszba erőlteti Magyarországot. Ezt bizonyítja, hogy 586 milliárd forintnyi állami támogatást kaptak eddig a Magyarországon épülő akkumulátorgyárak, vagyis a hazai költségvetésből ennyi pénz ment el külföldi gigacégek – magyar termőföldet és a hazai vízkészletet szennyező – beruházásaira, csak ebben a szektorban. Volt már olyan korszaka a magyar történelemnek, amikor a mezőgazdaságunk helyett az ipart próbáltuk erőltetni, ezt a „vas és acél országa” koncepciónak nevezték a kommunizmus alatt és a jelenben is láthatjuk ennek a következményét a kihasználatlan betontömbök és a bezárt gyárak formájában.

A feldolgozóiparról is beszélt miniszter úr. Ugyanez szerepel a Mi Hazánk Virradat nevű programjában is, de mi teljesen más alapokon képzeljük el ezt is. A megtermelt jó minőségű magyar élelmiszer számára szeretnénk olyan feldolgozóipart építeni, amely garantálja, hogy ezeket a termékeket ne külföldön dolgozzák fel, hanem maradjanak itthon, hazánkban tartva az ebből keletkezett hasznot is.

A Mi Hazánk Mozgalom az alacsony hozzáadott értékkel bíró, a profitot külföldre száműző akkumulátorgyár koncepció helyett továbbra is kitart amellett, hogy a magyar kormánynak a mezőgazdaság területén a hazai, családi-, kis- és középvállalkozásokat kellene támogatnia, valamint az erre épülő feldolgozó- és szolgáltatóiparra kellene építenie a magyar nemzetgazdaságot.

Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke, a Mezőgazdasági Bizottság tagja

További bejegyzések

Újabb bankár a kormányban, a globális nagytőke képviselője?

Dér Dániel

Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!

Dér Dániel

Az EU-s szabályozás szerint akár 7 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag – a Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR