Újbuda önkormányzatát is megszabadította a szivárványos zászlótól a Mi Hazánk

A DK fővárosának minősülő Újbuda immár a homoszexualizmus fellegvára is lett: idén itt rendezik meg az LMBTQP propagandasorozatának legtöbb rendezvényét, ráadásul egy olyan önkormányzati művelődési házban, mely egész augusztusban semmilyen más rendezvénynek nem biztosít helyet, csak ennek a szexuális aberrációk közfeladatnak nem minősülő népszerűsítésének. Panaszt nyújtottam be a jegyzőnek, hogy önkormányzati képviselőként is kirekesztenek ebből az önkormányzati intézményből világnézeti okok miatt, ugyanis a homoszexualitástól a pedofíliáig féltucatnyi devianciát propagáló rendezvénysorozat házirendje szerint a más véleményt képviselők nem vehetnek részt az eseményeken.

Az ország ötödik legnagyobb önkormányzata, Újbuda is garázdaságot kimerítő módon felvonta a sokakban megbotránkozást keltő LMBTQP-zászlót, ezért helyi önkormányzati képviselőként kötelességemnek éreztem a törvényes rend helyreállítását a szivárványos lobogó levonásával és eltüntetésével, egyúttal elvárom a garázda elkövetők rendőrségi előállítását.

A dr. Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat állásfoglalása is rögzíti: „A balliberális városvezetés e kártékony és kihívóan közösségellenes mozgalom szimbólumát a patinás önkormányzati középületünkre a fővárosi polgárok normalitáspárti többségének meggyőződését, érzületét súlyosan sértő módon, megbotránkozást kiváltva és a helyi közakarat ellenében helyeztette ki. Ezzel minimum a garázdaság szabálysértését követték el.”

Novák Előd, újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke

 

További bejegyzések

Az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk ellentüntetését tiltotta be a rendőrség

Dér Dániel

Az elmúlt évtized legrosszabb időszakát éli a magyar húsipar!

Dér Dániel

Miért támogatja a szabadkőműves Napraforgó páholyt a Fidesz-kormány anyagilag is?

Dér Dániel

Ez az oldal sütiket használ, hogy javítsa az online élményt, lehetővé tegye a tartalom megosztását a közösségi médiában, mérje a weboldal látogatottságát, és az Ön böngészési tevékenysége alapján személyre szabott tartalmakat jelenítsen meg. Ez magában foglalja a keresési eredmények pontosabb megjelenítését, a lényegretörőbb tartalmak és tájékoztató anyagok megjelenítését, a jobb kommunikációt és az oldal teljesítményének javítását.

Elfogadom Bővebben