Újból több helyen nem működött a kártyás fizetés! A Mi Hazánk a készpénz teljes védelme mellett áll ki!

Egyre többször tapasztalhatjuk, hogy különféle elektronikai hibák miatt meghiúsulnak a kártyás fizetési tranzakciók. Ez a nap sem kivétel ebből a szempontból. Sorra érkeztek a jelzések a Mi Hazánk Mozgalomhoz, hogy a vásárlók nem tudtak kártyával fizetni. Többek között Budapesten és Szekszárdon az OTP-s fizetés nem működött, de Bicskén és Isaszegen is akadozott a rendszer.

Az OTP Bank tájékoztatása szerint a problémát a bank belső rendszerében keletkezett hiba okozta, amelyet délelőtt 10 órára elhárítottak, így a tranzakciók ismét sikeresen teljesültek. Egyelőre. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő hasonló esetek, ami nap mint nap bizonyítja, hogy az elektronikus fizetés bármikor meghibásodhat, ezért nem lehet kizárólag erre alapozni.

A Mi Hazánk Mozgalom a készpénz teljes védelme mellett áll ki! A készpénz védelme egyenlő pénzügyi szuverenitásunk védelmével, amelyet nem szabad feladni a globalista nyomás ellenére sem. Nem véletlen, hogy a Mi Hazánk harcolta ki a készpénz alkotmányos védelmét. Együtt kell megvédenünk a készpénzt, és nem szabad hagynunk az elektronikus pénz és az elektronikus fizetés teljes térnyerését. Éppen ezért várjuk el a Tisza-kormánytól is, hogy a lehető legszélesebb körben védje meg a készpénzt, hogy az emberek ilyen esetekben is szabadon rendelkezhessenek a pénzükkel.

Dr. Fiszter Zsuzsanna,
a Mi Hazánk Gazdasági és Turisztikai Kabinetjének elnöke

További bejegyzések

Újabb bankár a kormányban, a globális nagytőke képviselője?

Dér Dániel

Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!

Dér Dániel

Az EU-s szabályozás szerint akár 7 forinttal olcsóbb lehetne az üzemanyag – a Mi Hazánk határozati javaslatot nyújt be

Dér Dániel
Adatvédelmi tájékoztatás

Ez az adatvédelmi nyilatkozat elmagyarázza, hogy a mihazank.hu hogyan gyűjti, használja és védi a személyes adatokat a látogatók és felhasználók adatainak védelme érdekében a GDPR (EU 2016/679) rendelet szerint.

Az Ön adatainak védelme kiemelten fontos számunkra. A GDPR előírásainak megfelelően törekszünk annak szabványait támogatni és betartani. A Mi Hazánk Mozgalom lehetővé teszi az Európai Unió lakosai számára a szolgáltatásainak használatát, ezért célunk, hogy megfeleljünk az Európai Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) előírásainak. További részletekért kérjük, látogasson el az EU GDPR Információs Portálra

1. Az adatkezelő: Mi Hazánk Mozgalom, kapcsolat: [email protected]
2. Gyűjtött adatok: név és e-mail cím (például kapcsolati űrlapok kitöltésekor), IP-cím és böngészőinformációk (technikai naplózás és biztonság), valamint sütik (cookie-k) az oldal működéséhez, funkcionális és statisztikai célokra.
3. Az adatkezelés céljai: kapcsolatfelvétel és üzenetkezelés, a honlap biztonságának és stabil működésének fenntartása, látogatottsági statisztikák készítése.
4. Jogalap: a felhasználó hozzájárulása és jogos érdek, például a weboldal karbantartása és biztonsága érdekében.
5. Adattárolás időtartama: a személyes adatokat csak a szükséges ideig tároljuk, vagy amíg jogszabály előírja; a kapcsolati űrlapon megadott adatokat legfeljebb 12 hónapig őrizzük.
6. Személyes adatok továbbítása: harmadik félnek nem adjuk el vagy bérbe, csak jogszabályi kötelezettség esetén vagy ha alvállalkozót (pl. tárhelyszolgáltatót) veszünk igénybe.
7. Az Ön jogai: hozzáférhet adataihoz, kérheti azok helyesbítését, törlését („az elfeledtetés joga”), adathordozhatóságot, hozzájárulás visszavonását, vagy panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH).
8. Sütik: a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására, funkcionális működésre és látogatottsági elemzésre; részletek a Sütikezelési tájékoztatóban találhatók.
9. Adatbiztonság: minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megteszünk a személyes adatok védelme érdekében a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, nyilvánosságra hozatal vagy megsemmisítés ellen.
10. Kapcsolat: bármilyen kérdés esetén írj nekünk az [email protected] címen.

GDPR